Egy turisztikai egységként kell kezelni a Velencei-tavat és környékét

827

Rivalizálás helyett együttműködést kell kialakítani a tókörnyéki települések között és egységben kell kezelni a Velencei-tavat ahhoz, hogy igazán vonzóvá váljon a turisták körében – hangsúlyozta L. Simon László, a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára szerdán, Velencén egy Turisztikai Desztináció Menedzsment (TDM) konferencián.

L. Simon László rámutatott, hogy önállóan egyik településnek sincs elegendő turisztikai attrakciója, hogy egy család akár egy hetet is eltöltsön a tóparton. Úgy vélte: a vendégéjszakák számának növelését a tókörnyéki települések csak együtt képesek elérni, ezért összefogásukat szorgalmazta.

L. Simon László

L. Simon László – Fotó: Simon János / velenceito.info

Javasolta, hogy a jelenleg Velencén és Gárdonyban önállóan működő két TDM-egyesületet egyesítsék, mert egységes irányítás mellett sokkal hatékonyabb munkát végezhetnek. Az érintett településvezetőknek megfontolásra javasolta, hogy idegenforgalmi adóbevételeik saját részét adják át teljes egészében az egységes TDM szervezetnek, mert „akkor a forrást garantáltan a turizmusra fogják fordítani”.

Az államtitkár egyeztetést javasolt Gárdony és Velence vezetőinek az idegenforgalmi adó egységesítéséről is. L. Simon László megjegyezte, hogy a szálláshelyek esetében a minőség került előtérbe, vagyis elsősorban a négy és annál többcsillagos szállodákat keresik a vendégek. Úgy vélte, a Velencei-tó partján is szükség lenne további minőségi szálláshelyekre.
Elmondta, hogy más, turisztikai vonzerőt növelő fejlesztéseket is terveznek: a teljes parti védművet, kikötőket szeretnék felújítani mintegy 15 milliárd forintból. Ennek tervezésére mintegy 800 millió forintot fordítanak és várhatóan 2015. június 30-áig elkészülnek vele.

Emlékeztetett arra, hogy a 800 millió forintból megvalósított és idén átadott 12 kilométeres kerékpárút mellett további bicikliutak építését tervezik. A kormánytól mintegy 50 millió forintot kaptak a terveztetésre, az előzetesen felmért fejlesztési igény pedig ötmilliárd forintnyi, amiből a tókörnyék mellett a Váli-völgy felé is kerékpárutakat létesítenének.
Tessely Zoltán országgyűlési képviselő jelezte, hogy a kerékpárosok száma ugrásszerűen megnőtt idén, de ahhoz, hogy ne „egynapos vendégek” legyenek, a turizmusban dolgozóknak sokat kell tenniük.

Ruszinkó Ádám

Ruszinkó Ádám

Ruszinkó Ádám, a Nemzetgazdasági Minisztérium turizmusért felelős helyettes államtitkára kiemelte, hogy az idegenforgalmi adót szedő települések a teljes bevételük 15 százalékát költik marketingre, ennek háromnegyedét azonban rendezvényszervezésre fordítják, miközben promócióra alig marad forrásuk. Ez a gyakorlat hosszú távon fenntarthatatlan, mert „több reklámköltés, több vendégéjszakát hozhat” – fűzte hozzá.
Az államtitkárság javaslata az idegenforgalmi adóbevételből származó, minden egyes forint mellé adott másfél forint kiegészítő költségvetési hozzájárulás turisztikai célú felhasználását szorgalmazza. Ezzel többek között a promóciókat és a turizmust szolgáló fejlesztéseket segítenék elő – mondta.

Ruszinkó Ádám hangsúlyozta, hogy a turizmus továbbra is jelentős növekedéseket mutat: az idei év első kilenc hónapjában a vendégszám 6,8, a vendégéjszakák száma 4,9, míg a bruttó szállásdíj bevétel 10,9 százalékkal nőtt. A belföldi turizmus növekedése nagy részben a Széchenyi Pihenőkártyának köszönhető: január és október között 63,1 milliárd forintot költöttek több mint egymillió kártyával.

Hazánkba a legtöbb külföldi vendég Németországból érkezik, majd Ausztria és Oroszország következik. Az előző évhez képest a legnagyobb turistaszám növekedést Csehország, az Egyesült Államok és Lengyelország produkálta.

A helyettes államtitkár szerint a kerékpáros turizmus nagy lehetőségeket rejt magában, mivel sokszor veszik igénybe a kapcsolódó turisztikai szolgáltatásokat. Hozzátette: a biciklis szezon is jóval hosszabb, mint a fürdőszezon, hiszen márciustól akár november végéig is eltarthat. Megjegyezte, hogy a GINOP-ban (Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program) kerékpárutak hálózatos fejlesztésére, míg a TOP-ban (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) ezekhez kapcsolódó ráhordó szakaszok megépítésére lesz lehetőség.

Forrás: MTI




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük