Elmúltak a fagyos napok, ezekre figyeljen, ha kertes házban lakik!

685

Az idei hideg, fagyokkal járó január nem kímélte a vízzel működő berendezéseinket. Országszerte számos vízóra, vízvezeték fagyott el, sokszor olyan helyeken is, ahol korábban erre nem volt példa. A fagyok elmúltával mérhetőek fel a fagykárok, hiszen a fagyott vezetékek ezekben a napokban fognak felengedni.

Legyen résen!

Aki kertes, családi házban lakik, annak most jobban oda kell figyelnie a vizes berendezésekre, hiszen a januári fagyok óriási károkat okozhattak ezekben, és az ezidáig fennálló fagyos napok miatt nem minden elfagyásra derülhetett eddig fény. Az időjárás enyhülésével bontsuk ki a kerti csapok szigeteléseit, nyissuk meg a fagycsapokat, és győződjünk meg róla, nem folyik-e a vízvezeték valahol. Erről a legkönnyebben úgy győződhetünk meg, ha a lakásban és a kertben is minden csapot elzárunk, és a vízóra-aknában megnézzük, hogy forog-e a mérőszerkezet. Ha igen, akkor valahol folyik a víz, ezt a helyet minél hamarabb meg kell találnunk vízszerelő szakember segítségével. Ellenkező esetben tetemes vízmennyiség folyhat el akár egyetlen nap alatt, ami – ha későn derül fény a problémára – súlyos tízezrekkel is megterhelheti a család költségvetését.

Akik nyaralóval, hétvégi házzal, hobbitelekkel rendelkeznek, azok mihamarabb keressék fel azt, és ott is tegyék meg a szükséges ellenőrzéseket! Az időszakosan használt ingatlanokat a tulajdonosok általában téliesíteni szokták, így nem gyakran merülnek fel elfagyásos problémák, ám idén télen a megszokottól eltérő, extrém és hosszan tartó hideg miatt ott is előfordulhatnak elfagyások. Ellenőrizzük le a fürdőszobai szanitereket is, hiszen ha ezekben víz maradt (pl. a bűzelzárókban), akkor azok akár szét is fagyhattak egy-egy hidegebb éjszakán.

Szennyvizes gondok

A hóolvadás megindulásával és a talaj fagyásának kiengedésével a nem csatornázott területeken egy másik probléma is felmerülhet: a szennyvízaknák gyors telítődése és az ezzel összefüggő dugulásos gondok. Ebben az időszakban gyakrabban vegyük igénybe a szennyvízszippantók szolgáltatásait, hogy elkerüljük a további nehézségeket. A szennyvízcsatornában kialakult dugulásra sem derül minden esetben fény azonnal, csak akkor, ha az már a fürdőszobában is jelentkezik. A dugulás kialakulásának jelei lehet: a csatornaszag jelentkezése a fürdőszobában, konyhában, az eleinte lassabban, majd egyáltalán le nem folyó víz, a legrosszabb esetben pedig a padlóösszefolyónál kiömlő víz. Ezekben az esetekben a leggyorsabb megoldás az, ha duguláselhárítót hívunk, szerencsére nagyon sok szakember foglalkozik dugulások elhárításával. A dugulások házilag is eltávolíthatók, ám erre csak néhány egyszerű esetben van lehetőségünk, ahogy azt a duguláselharitasprofin.hu oldalon található cikkben olvashatjuk. A fent említett esetekben, a tavaszi hóolvadás időszakában jobban járunk, ha nem kísérletezgetünk, hanem gyors és hatékony segítséget hívunk.

Lehet kertészkedni!

A téli napok után nem csak problémákkal és nehézségekkel kell szembesülnünk, hanem egyre több örömöt is találhatunk a tavasz közeledtében. A talaj kiengedése után megkezdődhetnek a kinti kerti munkák: a talaj előkészítése, a metszés, majd később az ültetések. Ilyenkor már egyre több napsütés fogad bennünket a szabadban, a madarak újra dalolni kezdenek, mi pedig napról napra feltöltődünk, és teli energiával vághatunk neki az új szezonnak!




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás