Gárdonyi Emlékév: Egészalakos szobor Gárdonyiról és felújítják a Szent Anna Kápolnát

667

A Nemzeti Kulturális Alap 100 millió forinttal támogatja a Gárdonyi Géza születésének 150. évfordulója alkalmából megrendezendő Gárdonyi-emlékév programjait, olvasható a Magyar Távirati Iroda közleményében.

Az emlékév során Gárdonyi születési helyén, Gárdonyban és Egerben egyaránt egészalakos szobrot állítanak az írónak, amelyre 12,5-12,5 millió forintot használhat fel mindkét település. Az egyelőre még nem publikus, hogy helyileg hol kap helyet a szobor, de azt már tudni, hogy az Agárdon felállítandó Gárdonyi-szobor megformálására Kligl Sándor szobrászművész kapott felhatalmazást.

Gárdonyi Géza Mellszobra Agárdon

Gárdonyi Géza Mellszobra Agárdon – Fotó: velenceito.info archív

Beszámol a közlemény arról is, hogy egyebek között 16 millió forintot költenek annak az agárdi Szent Anna Kápolna felújítására, ahol Gárdonyit megkeresztelték, illetve 14 millió forint jut az egri Gárdonyi Géza Emlékház renoválására.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának kultúráért felelős államtitkára a Gárdonyi Emlékbizottság alakuló ülését követő sajtótájékoztatón közölte: a tervek szerint az országgyűlés még márciusban határozatot hoz arról, hogy Gárdonyi-emléknappá nyilvánítják október 17-ét, azt a napot, amelyen győzedelmeskedett az Eger várát védő helyőrség a török hadak fölött.

Forrás / Szerző: MTI / velenceito.info




2 thoughts on “Gárdonyi Emlékév: Egészalakos szobor Gárdonyiról és felújítják a Szent Anna Kápolnát

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás