Június 15-ig kell Gárdonynak döntenie a velencei ügyelethez való csatlakozásról

1152

Nemrég mi is írtunk arról, hogy a gárdonyi önkormányzat meg akarja szüntetni az orvosi ügyeletet a településen és csatlakozni szeretne a Velencei Központi Ügyeleti Társuláshoz, ezzel a velencei ügyelet 17 ezres ellátotti köre 28 ezerre nő, gyakorlatilag az egész Velencei-tó környéke ügyeletét Velencéről látnák el. Így nem csak a gárdonyiakat érintené drasztikusan a bezárás, hanem minden tó környéki települést, hiszen a velencei ügyelet hatókörzete közel kétszeresére nőne.

A feol.hu információja szerint a nyarat még mindenképpen a jelenlegi rendben kell végigcsinálni, vagyis augusztus 31-ig szinte biztosan marad az ügyelet Gárdonyban.

Információink szerint Gárdony június 15-ig kapott haladékot, hogy eldöntse, hogy szeretne-e csatlakozni a velencei ügyelethez, vagy marad minden a régiben. Ha a csatlakozás mellett dönt a testület, akkor összehívnak egy együttes testületi ülést, az összes érintett település részvételével, ahol  minden településnek rá kell bólintania a tagságra, – vagyis akár a legkisebb település is megvétózhatja a csatlakozást – és ezen kívül a társulási tanácsnak is el kell fogadnia a csatlakozást.

A gárdonyi ügyelet

A gárdonyi ügyelet

Ennek a szavazásnak július 1-ig kell megtörténnie, hogy január 1-től tagja lehessen Gárdony a társulásnak, de elvileg ettől függetlenül a közös ügyelet előbb is elindulhat, bár ez már nem csak a településeken múlik.

Érdekességként fontos megjegyezni, hogy 2014. decemberében a velencei társulás már egyszer elfogadta Gárdony jelentkezését, viszont akkor Gárdony a határidőt nem tartotta be, így nem volt sikeres a csatlakozás.

A feol.hu cikke kitért arra is, hogy a csatlakozási kezdeményezést többen cáfolják, azaz nem igaz, hogy kevesebb az ügyeletbe fogható orvosok száma. Ezt több, a lap által megkérdezett orvos és nővér állítja és egyszerűen nem értik, hogy mi lehet az oka az összevonásnak.

Gárdonyi civilek 10 nap alatt közel kétezer aláírást gyűjtöttek az orvosi ügyelet bezárása ellen, melyet egy testületi ülésen át is adtak a polgármesternek, de mivel a kérésük egyelőre nem lelt befogadó fülekre, így folytatják az aláírás gyűjtést.

Közben Facebook csoportot is létrehoztak, ahol az információkat is megosztják az érdeklődőkkel, mivel sajnos hivatalos információ, álláspont jelenleg a Gárdonyiak Lapjában írottakon kívül nincs.

Ezen a ponton lenne érdemes elgondolkodnia az önkormányzatnak, hogyha egy egyelőre csak a tervezőasztalon létező városközpont rehabilitáció kapcsán lakossági fórumot hívott össze, akkor egy ilyen fontos, minden egyes gárdonyit, sőt Velencei-tó környékén élő embert érintő kérdésben is érdemes lenne meghallgatni és tájékoztatni a lakosságot egy fórumon.




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás