Megnyílt a gárdonyi kormányablak!

6433

A gárdonyi Polgármesteri Hivatal épületében, az okmányiroda helyén, a tizenegyedik Fejér megyei kormányablakot nyitották meg, mely kicsit több mint 43 millió forint európai uniós támogatásból került kialakításra.

Az új kormányablak 9 ügyfélkiszolgáló munkaállomással, 2 fotófülkével, továbbá háttérmunka-irodákkal, komfortosabb ügyféltérrel  kezdi meg a működését ahol tíz kormánytisztviselő dolgozik.

Valóban komfortos ügyféltér készült...

Valóban komfortos ügyféltér készült…

Sági  Tibor, a Gárdonyi Járási Hivatal vezetőjének tájékoztatása szerint, a kormányablakban két munkaállomásnál a Magyar Államkincstár, egynél – a tervek szerint – az egyik energiaszolgáltató ügyfélszolgálata kap helyet.

A Fejér Megyei Kormányhivatal tájékoztatása szerint:

Fejér megyében jelentős az igény az integrált ügyfélszolgálatok közigazgatási szolgáltatásaira. Immár 294 ezer ügyfélnek több mint  369 ezer ügyben segítettünk az integrált ügyfélszolgálatokkal, 2011 januárjától, az első két kormányablak átadásától számítva.

Cél az egyablakos ügyintézés, amellyel az ügyfelek időt és energiát takarítanak meg, a közigazgatást pedig hatékonyabbá szeretnék formálni. Fontos változás a korábbi okmányirodai ügyintézéshez képest, hogy a kormányablaknak akár előzetes időpont foglalás nélkül is intézhetjük az ügyeinket.

Egy, a kilenc ügyfélkiszolgáló munkaállomásból

Egy, a kilenc ügyfélkiszolgáló munkaállomásból

Üröm az örömben, hogy bár a feladatok száma jelentősen nőtt, az ügyintézők száma az okmányirodai időszakhoz képest nem változott, ráadásul a kormánytisztviselők közül többen folyamatosan oktatásra járnak, így a kieső munkájukat is a többi ügyintézőnek kellett vállalnia.

A kormányablakokban intézhető ügyeket kormányrendelet szabályozza, amely jelenleg 423 ügykört telepít a kormányablakok hatáskörébe. A kormányablakokban 412 hatósági ügytípus intézhető, illetve kezdeményezhető; és további 11 féle ügytípusban nyújtanak kiegészítő szolgáltatást ügyfeleink számára. Így az eddigi 110 okmányirodai feladatkörbe tartozó ügyeken túl a kormányablakban további 302 ügyet kezdeményezhetnek.

L. Simon László (elől)

L. Simon László (elől)

Megnyitó beszédében L. Simon László a miniszterelnökség államtitkára kiemelte:

A kormány célja, hogy az emberekhez minél közelebb kerüljenek az ügyeiket intéző hivatalok. Lakóhelytől függetlenül az állampolgárok bármelyik kormányhivatalban tudják intézni az ügyeiket, ez a rendszer óriási vívmánya.

Dr. Simon László - Kormánymegbízott

Dr. Simon László – Kormánymegbízott

Dr. Simon László Fejér Megyei kormánymegbízott elmondta, hogy Bicske térségének kivételével, Fejér megyében ma egy korszerű, a korábbiakhoz képest sokkal jobb szolgáltatást nyújtó területi közigazgatási rendszer működik a kormányablakokban.

Ünnepélyes szalagátvágás

Ünnepélyes szalagátvágás

Minden infrastrukturális épületi fejlesztés önmagában mit sem ér, hogy ha ezt nem az emberek érdekében az emberekért tesszük és nem úgy próbáljuk megvalósítani, hogy egyrészt az ott dolgozók érdekében tegyük mindezt, másrészt pedig a lakosokért, akikért az egész közigazgatás van. . Mondta el Dr. Molnár Krisztián, a fejér megyei közgyűlés elnöke.

Hozzátette, hogy az emberek annak örülhetnek a legjobban, hogy nem kell a megyeszékhelyre utazniuk, hanem elintézhetik a közelebb levő járási központban, vagy helyben. Ezért tartja fontosnak, hogy minden járási székhelyén legyen legalább egy kormányablak.




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás