Megújult a Pázmánd – Vereb – Lovasberény közötti út – képek

1472

Csütörtökön – október 11-én – került átadásra a Kápolnásnyék-Vereb-Lovasberény összekötő út felújított szakasza, melynek egyik eleme Pázmánd és Vereb közötti 6,7 km, a másik pedig Vereb belterületén kezdődik a Berényi út és a Kossuth utca keresztezésénél.

Megújult a Pázmánd - Vereb közötti út

A Pázmánd – Vereb közötti út

Felújításra került az burkolaton kívül, a padka, a vízelvezető rendszer, s ezen kívül elbontásra került az összekötő úton lévő üzemen kívüli vasúti vágány útátjárója, amelynek a helyén új pályaszerkezetet építettek. Az utat keresztező patakok hídjait is felújították a szakaszon található buszmegállókkal együtt.

Sajtótájékoztató

Sajtótájékoztató

dr. Völner Pál a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Államtitkára beszédében arra hívta fel a figyelmet, hogy nem csak a munkába járás miatt, hanem turisztikai szempontból is fontos, hogy az utak jó állapotban legyenek, jó benyomást keltsenek, még akkor is, ha csak áthaladnak rajta.

A vendégeket lovas hintóval érkeztek a szalagátvágásra

A vendégeket lovas hintóval érkeztek a szalagátvágásra

Mázsi Attila, a Magyar Közút Nonprofit Zrt vezérigazgatója elmondta: bíznak abban, hogy a gondozásukban megújuló országos közút minden közlekedő megelégedésére szolgál majd, a régióban betölti a neki szánt szerepet, biztosítva ezzel a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését.

További fotókat ide kattintva találhat.

Forrás: Velencei-tó Online




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük