Rekordszámú futó a Velencei-tó körön!

708

Ismét egy jó hangulatú, sok-sok embert egészséges mozgásra invitáló esemény részese lehetett az, aki elfogadta Pók Janó-agárdi sportember- meghívását szeptember 22-én az őszi Velencei-tó kerülő futásra. Ezúttal Janó felesége, Pókné Németh Mária, szervező válaszolt kérdéseinkre.

Hagyományos „őszi együttlét” ez már.
Így igaz. A minden évben megrendezésre kerülő Budapest Nemzetközi Maratonra felkészülésként, összegyűlnek a sportolók Agárdon egy vidám, közös edzésre.

A résztvevők számát tekintve igazán nem lehet panasz.
Idén a létszám- talán a remek időjárásnak is köszönhetően- messze felülmúlta az előző évekét. Több mint 250 fő indult el az agárdi szabad strand parkolójából Velence felé vasárnap délelőtt, hogy teljesítse a 28 km-es távot.

Fotó: Pókné Németh Mária

Fotó: Pókné Németh Mária

Kik segítettek nektek, illetve az indulóknak?
A főszervező családtagjai, barátai, ismerősei lelkes, önkéntes segítsége révén a tó körül négy helyen tudták frissíteni magukat a résztvevők, a saját maguk hozta batyuk tartalmából.

Minden szempontból sikeresnek mondható az esemény.
Abszolút. Volt ki mosolyogva, könnyedén, ki fáradtan, ereje végén, de mindenki elégedetten futott be a célba, ahol gyümölcsökkel, sütikkel, különböző innivalókkal megpakolt asztal várta a tókör teljesítőit.

Fotó: Pókné Németh Mária

Fotó: Pókné Németh Mária

Akkor ugyanilyen lendülettel előre?
Ez nem is kérdés. Remek napot töltöttünk együtt, legközelebb december elején a Mikulás futáson találkozunk.

Szerző: velenceito.info




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás