FRISSÍTVE – Szupervályog homokozót adnak át a gyerekeknek Gárdonyban – Képek

1422

Szupervályogból készült – földrengésbiztos – homokozót adnak át a legkisebbek számára  az ország első öko szemléletű strandján a gárdonyi Sport Beachen holnap reggel.

Az átadó ünnepségen a meghívott óvodások töltik fel kis vödreikkel a hiányzó homokmennyiséggel az egyedi játszó-alkalmatosságot.

A szupervályog-technológia, mely a hagyományos vályogfal építésökológiai és építésbiológiai előnyei mellett egyedülálló módon kiküszöböli a vályogépítés kivitelezési nehézségeit és a vályogfalak szerkezeti hátrányait.

Megalkotója Nader Khalili, iráni építész. A Khalili által megálmodott első szupervályog építmények átmeneti menedéket nyújtottak, illetve egyszerű, tartós, a környezet szélsőséges behatásainak ellenálló új otthonokat építettek a természeti katasztrófák által sújtott embereknek, akik maguk is részt vettek az építésben.

A környezettudatos szemléletet népszerűsítő strandon a Velencei-tavi Kistérség legkisebb településének, Nadapnak az óvodásai PET palackokból készült PILLEKŐ játékos utcabútorokat is kapnak ajándékba az átadó eseményen.

A Pillekő anyagának alapját újrahasznosított PET palackok képezik, bevonata ásványi kőzet.

Az újrahasznosított PET palackokból készült, utcabútorként, organikus térelemként széles felhasználási lehetőséget kínáló pillekő víz-, fagy- és rongálás biztos.




One thought on “FRISSÍTVE – Szupervályog homokozót adnak át a gyerekeknek Gárdonyban – Képek

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás