” Tudod, karácsonykor az ember mindig egy kissé a csodákban, nem csak Te és Én, hanem az egész világ, az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni. “ (Márai Sándor)
Ezt Márai Sándor mondta, s bár lehet közhelynek hangzik, nem az. A csoda körülöttünk és bennünk van, a kérdés csak az, megosztanánk-e ezt a csodát másokkal?! Mi úgy döntöttünk IGEN, készen állunk arra,hogy valami csodás dolgot alkossunk, és melyik időszak lenne erre alkalmasabb mint az ADVENT , a várakozás ideje. Tegyük szebbé EGYÜTT a karácsonyt, azok számára, akiknek nincs rá lehetőségük, mert minden gyerek megérdemli a szeretetet és boldogságot.
Segítsünk azoknak a szülőknek, akik nem vágynak másra, csak arra,hogy boldognak láthassák a gyermekeiket.
– Ezt teszi a karácsony, furcsa kis érzelemkapukat nyit meg az emberben! –
Felhívásunk egy jótékonysági-kézműves napra invitál mindenkit, ahol karácsonyi szellemben ajándékokat készítenénk az érdeklődő szülőkkel-gyermekeikkel, több kedves vállalkozó szellemű embernek köszönhetően sok sok érdekes saját kezű ajándékot készíthetnek.
A mai rohanó világban muszáj megállnunk egy percre, hisz nekünk ez csak egy nap, a kis gyerekeknek viszont egy csodás élmény.
A jótékonysági nap keretein belül, szervezünk ajándék gyűjtést a rászoruló gyerekeknek akiket egy kedves helyi családsegítő hölgy által fogunk meglepni.
Az ajándékok lehetnek: JÓ állapotú játékok,könyvek,plüss állatok. Hangsúlyozzuk ez NEM PÉNZGYŰJTÉS, és ez a nap NEM a pénzről szól.
Továbbá szívesen látunk erre a foglalkozásra BÁRKIT , ha esetleg egy tál süteményt / pogácsát hoz a foglalkozáson résztvevő gyerekek számára azt még pluszban nagyon megköszönjük!!
” Karácsony előtt bizony kukucskáló angyalkák szállnak le a Földre bekukucskálnak minden ház ablakán. Azt lesik,hol laknak gyerekek,mert minden gyermek megérdemli az ajándékot!”
A rendezvény időpontja: 2012. December 15. (SZOMBAT) 13 órától 19 óráig a Gárdonyi Iskola tornatermében.
Érdeklődni:
Molnár Anita & Orsolya
06-30-586-0881
06-30-567-24-93
🙂
🙂