Zenei Szikra – Fiatal tehetségek mutatkoznak be Gárdonyban!

553

Október 11-én (Vasárnap) rendezik meg A gárdonyi Nemzedékek Házában a “Zenei Szikra” projekt záró eseményét. A “Zenei Szikra” program alapgondolata évekkel ezelőtt született meg. Keleti András és Horváth Márk egy olyan zenei foglalkozás sorozatot álmodott, mely keretein belül különböző zenei ízlésű, igényű-ám zenei előképzettséggel nem feltétlenül rendelkező- fiatalok megélik a zenélés közösségi élményét, megismerik a zene születésének állomásait a szövegírástól a hangszerelésen keresztül a színpadi megjelenésig.

Fotó: Kongató Egyesület

Fotó: Kongató Egyesület

A gyakorlatban ez úgy zajlott, hogy volt 12 “nyers” gyermek, egy öt napos alkotó tábor Agárdon, sok gyakorlás és finomítás után hangmérnök segítségével – szintén 5 napon keresztül – stúdiómunkát végeztek, felvételek készültek Nagymaroson, s ebből született két önálló szám, melyet a gyerekek teljes egészében maguk írtak. A vasárnapi eseményre egy koncerttel is készülnek a fiatalok, ahol egy 10-12 számból álló zenei repertoárt fognak előadni, ahol több meghívott zenetanár és zenész is jelen lesz.

Fotó: Kongató Egyesület

Fotó: Kongató Egyesület

Keleti András ötletgazda elmondta, hogy a személyes élményt keresték és fontos volt, hogy a folyamatban mindenki a legtesthezállóbb feladatot kapja. Együtt keresték meg az adott résztvevő hangszerét, szerepét az alkotás folyamatában.

A hagyományos zeneoktatással nehéz a fiatalok zene iránti érdeklődését felkelteni, még nehezebb fenntartani. Ennek ellenére a zene, a ritmus talán az egyetlen olyan művészeti ág, ami elemi szükségletként, napi szinten, jelen van a fiatalok életében. Szakadék keletkezett az oktatási keretek közt megismert zene és a fiatalok mindennapos zenehallgatási szokásai közt. A program alapja tehát, hogy a zenéhez mindenkinek van valamilyen kapcsolódási pontja.

Fotó: Kongató Egyesület

Fotó: Kongató Egyesület

“Ezen pontok feltérképezése mellett indítottunk egy alkotó folyamatot közösen. A zene hangulata, közösségteremtő ereje, a közös alkotás öröme teszi lehetővé a fiatalok számára, hogy túllépjenek egyéni igényeiken, eredményeik által közösségi szerepet is vállaljanak… ” – Mondta el Horváth Márk, a gyermekek egyik mentora.

A rendezvényről részleteket ide kattintva olvashat!




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás