Márkus Gyula lett a járási koordinátor – interjú

999

Az Országos Polgárőr Szövetség (OPSZ) átalakította működési rendszerét és többek között beindította a járási koordinátori rendszert. A járási koordinátorok megbízóleveleit szeptember 7-én adták át, többek között Márkus Gyulának a Gárdony Városi Polgárőrség elnökének, akit otthonában látogattunk meg.

Gyula, gratulálok a kinevezéshez! Nem sok időd lesz a horgászásra, aktív nyugdíjasként.

Köszönöm! Hát van bőven teendőm. De ez örömömre szolgál.

Mi lesz a feladatod járási koordinátorként?

A koordinátorok egyfajta kapocsként dolgoznak majd az OPSZ és az egyesületek között, fontos feladatunk lesz az is, hogy elősegítsük a fiatalok felvételét a polgárőrségbe. Ahogy szombaton is elhangzott az iskoláskorúak, az időskorúak, a tanyákon, külterületeken élők védelmével kapcsolatos programok összehangolása is járási szinten történik a jövőben.

Mi lesz az első intézkedésed?

A polgárőri igazolványokat fel kell újítani. December 31 után a régiek már nem lesznek érvényesek, ez ügyben személyesen fogom végigjárni az egyesületeket.

Márkus Gyulát szeptember 7-én nevezték ki járási koordinátornak

Márkus Gyulát szeptember 7-én nevezték ki járási koordinátornak

A polgárőrség eddig is szorosan együttműködött a rendőrséggel, katasztrófavédelemmel, tűzoltókkal.  Ebben lesznek változások?

Ez természetesen továbbra is így lesz. A rendőrség és a polgárőrség közötti stratégiai együttműködésben a járási koordinátorok részvételére is számítanak. Mivel a járási székhelyen, Gárdonyban is van rendőri szerv, jelentősen könnyebb lesz megszervezni a közlekedési, közrendvédelmi képzéseket, mint az eddigi gyakorlat alapján, rendőrkapitányságonként. A katasztrófavédelem kérte, lehetőség szerint a járásokhoz tartozó polgárőrségek a szervezeteken belül is hozzanak létre katasztrófa elhárítási csoportot. A Pázmándi Tűzoltó Egyesülettel és a polgárőrséggel hamarosan elkezdődnek az egyeztető tárgyalások, ahol a csoportok megszervezéséről lesz szó.

Akkor azok a halak tényleg várhatnak még a horogra akadással!

A járáshoz tartozó polgárőr egyesületek részvételével, októberben kerül sor az első „ismerkedő” értekezletre. Úgyhogy amíg erőmből telik, becsületesen ellátom a feladataimat. Egy nyugdíjast pedig a halak úgyis megvárnak…

velenceito.info




10 thoughts on “Márkus Gyula lett a járási koordinátor – interjú

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás