Strandon loptak, de lebuktak!

646

Három fiatal lopott az egyik gárdonyi strandon, de pechjükre egy nő felfigyelt rájuk, és értesítette a büfést, aki a biztonságiakat riasztotta. A triót a rendőrök kiérkezéséig visszatartották, ellenük lopás miatt büntetőeljárás indult…

Egy húszéves és két tizenhat éves budapesti fiatal gondolta úgy szombaton a gárdonyi Sport Beachen, miután fürdött a Velencei-tóban, hogy a parton őrizetlenül hagyott egyik táskakupacban pénzt keres. Nem túl feltűnően le is telepedtek a kiszemelt holmi mellé, majd beszélgetés közben egyikük kivett két mobiltelefont az egyik táskából, míg a másik vállára akasztott egy női táskát. Így indultak el a kijárat felé.

A táskák közötti matatásuk azonban egy nőnek feltűnt, aki egyből szólt a közeli büfésnek, aki pedig a biztonsági őrt riasztotta, miközben szemmel tartotta a triót. A kijáratnál már kérdőre is vonták a három fiatalt a női táskával kapcsolatban. Bár először azzal a magyarázattal álltak elő, hogy egyikük nővéréé, de amikor meg kellett volna mondani az állítólagos nővér nevét, amit a biztonsági őr a táskában lévő iratok alapján kívánt ellenőrizni, az valahogy sehogy nem akart eszébe jutni a fiatalnak.

A hangosbemondón keresztül aztán értesítették az esetről a sértetteket. A táska valódi tulajdonosa, illetve a mobiltelefon eredeti gazdája, visszakapta értékeiket.

Kiderült, a táskában lévő mobiltelefonnal, iratokkal, készpénzzel, valamint a másik két telefonnal együtt, a lopási kár meghaladta a 160.000.- Ft-ot.

Az időközben értesített rendőrök a három fiatalt előállították a Gárdonyi Rendőrkapitányságra, ahol lopás elkövetése miatt gyanúsítottként lettek kihallgatva.




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás