Üzemanyag tolvajokat fogtak a gárdonyi rendőrök!

566

Egy váli benzinkútról távozott fizetés nélkül egy Peugeot-val két férfi, miután több, mint 160 liter gázolajat tankoltak autójukba. A kutas azonban utánuk eredt, miközben értesítette a történtekről a rendőrséget.

Az üzemanyag-tolvajok több kilométeren keresztül menekültek az egyenruhások elől, de az összehangolt rendőri akciónak köszönhetően a két férfit elfogták a gárdonyi rendőrök. Kiderült, a páros február óta több üzemanyagtöltő-állomást is megkárosított. A rendőrök őrizetbe vették őket.

A Váli benzinkútról szerda délután érkezett bejelentés a rendőrségre. A kutas elmondta, hogy egy Peugeot 205-ös autóval úgy távozott el két férfi a töltőállomásról, hogy, miután 167,09 liter gázolajat tankoltak az autóba, nem fizették ki annak árát, azaz az 51,781.- Ft-ot. A benzinkút alkalmazottja azt is elmondta az ügyeletesnek, hogy saját autójával követni kezdte a Peugeot.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság Központi Ügyelete – miközben tartotta a kapcsolatot a bejelentővel – a bicskei, a székesfehérvári, a gárdonyi, a martonvásári, valamint az M7-es autópálya járőreit különböző irányból a páros menekülési útvonala felé koordinálta.

A tolvajok – látva az őt követő kutast – Pázmánd külterületén rákanyarodtak egy földútra Nadap irányába, majd nagy sebességgel haladtak tovább, így a kutas szem elől tévesztette őket. 
A rendőröknek azonban sikerült a menekülők nyomára bukkani, ahol bekerítették őket. A páros így a gépkocsiból kiugorva, futva menekült tovább. Az utast a gépkocsi közvetlen közelében fogták el a járőrök, de a sofőrnek sikerült elmenekülnie a rendőrök elől. Beszaladt egy erdős területre, amit egy kanális, valamint szántóföldek vettek körbe. A rendőrök ezt a fákkal, bokrokkal teli területet kutatták át, miközben egyikük egy magaslesről figyelte, hogy a férfi nem fut-e ki onnan. Végül a kanálisban fekve találtak rá.

Mind a két férfit előállították a Gárdonyi Rendőrkapitányságra, ahol megindult velük szemben a büntetőeljárás. Kiderült, a páros számlájára róható a szerdai váli eseten kívül, több üzemanyaglopás is. Február óta több üzemanyagtöltő-állomásról is úgy távoztak tankolást követően, hogy nem fizettek. Jártak Baracskán, itt két kúton is, Kajászón, Válon és Herceghalmon. Kiderült a Peugeot-n kívül egy Mitsubishit is rendszeresen használtak bűncselekményeik elkövetéséhez. Mind a két autó hátsó ülésén egy hordó volt, melyet a gépkocsi üzemanyagtartályán túl, szintén feltöltöttek gázolajjal a tankolások alkalmával. A gárdonyi rendőrök több rendszámot is találtak náluk, melyek közül kettő körözés alatt állt. A lopások során ezeket váltogatva használták az autókon. A rendőrök mind a gépkocsikat, mind a rendszámokat lefoglalták.

A Gárdonyi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a büntetett előéletű 37 és 43 éves vértesszőlősi férfiakat öt rendbeli lopással és hat rendbeli egyedi azonosító jel meghamisításával gyanúsítja. Azonban vizsgálják, hogy a páros esetleg az ország más területén is követett-e el hasonló jellegű bűncselekményeket.
Jelenleg mind a ketten bűnügyi őrizetben vannak. A nyomozók kezdeményezik előzetes letartóztatásukat




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás