A községi 48-as emlékműtől (nem a Mészeg-hegyi, hanem a Budai úti) a sárga, majd a sárga háromszög (Gránit tanösvény) jelzésű turistaúton érjük el az ingóköveket, s ezen jelzéseket követve, az összes képződmény mellett elhaladunk.
A Velencei-hegység Magyarország egyetlen gránit alapkőzetű hegysége és mint ilyen az ország földtani értelemben legöregebb tájegysége. A Velencei-hegységben Pákozd községtől északra a Sárhegy legmagasabb pontja és az ettől K-DK-re eső területen a gránit kisebb-nagyobb sziklacsoportokat alkot, amelyek jellegzetes alakjukat a szél és az esővíz együttes hatásának köszönhetik.
A kemény, tömött, vízzáró kőzetet repedések szelik keresztül-kasul. A repedések a gránit tömegét, nagy négyszögletes hasábokra tagolják és ezeken a felszíneken folyik a kőzet aprózódása, mállása. A felszín mállása folytán a gránittömbök sarkai legömbölyödtek, a tömbök elváltak egymástól és sajátos képződmények az ún. „ingókövek” jöttek létre. Egyes tömbök élükkel támaszkodnak csupán a sziklára, amelyen kimozdulhatnak anélkül, hogy eldőlnének. Ezen alakzatok legszebb példányait megőrzi a természetvédelmi terület.
A Természetvédelmi Hivatal anyagi támogatásával 1994. évben a székesfehérvári Gaja Természetvédelmi Egyesület elkezdte a Velencei-hegység földtani képződményeinek bemutatását célzó földtani tanösvény kiépítését, amely átvezet a természetvédelmi területen is.
A geológiai értékek mellett az itt található vegetáció is védelemre érdemes, hiszen az alapkőzet jellegéből adódóan szintén egyedülálló az országban.
A terület védetté nyilvánítása az Országos Természetvédelmi Tanács 592/1951. határozata alapján történt, a természetvédelmi oltalmat a 65/2007 (X. 18.) KvVM rendelet erősítette meg. A védett terület nagysága 256 hektár.
Ami tilos és veszélyezteti a természeti értéket:
– illegális szemétlerakás,
– motocrossozás,
– hegyikerékpározás
Szállás lehetőség a környéken: http://pakozdi-ingoko-vendeghaz.hu/