FINálé – Regionális Ifjúsági Találkozó 2010 (Képek) – Frissítve: VIDEÓVAL

733

2010. május 15. – FINálé, Regionális Ifjúsági Találkozó Agárdon a VVSI-nél. A képekeket a Videók után találja!

FINálé 2010 – Just Dance Tánccsoport

FINálé 2010 – Steel City Crew (brake)

FINálé 2010 – Tóth Árpád (beat Box)

FINálé 2010 – Kulcsi Táncosok

FINálé 2010. -Szilágysági Tánc




10 thoughts on “FINálé – Regionális Ifjúsági Találkozó 2010 (Képek) – Frissítve: VIDEÓVAL

  1. Tom

    az idő se volt a legjobb, de a szervezés csapnivaló volt. az általunk vitt műsort szinte nem is adhattuk elő, mert nem tudni miért, de lezavartak minket a színpadról miközben egy szép, korhű reneszánsz táncblokkal szerepeltünk és kettévágták az előadásunkat, egy hipp-hopp, ugri-bugri darab miatt. A mi tizenéves fiataljaink, akik a nép, nemzetek és régi táncoknak hódolnak, akik több napot próbáltak erre, érthetetlenül álltak az eset előtt, valamint egy igen ritka énekstílus blokkunk előadói se értették, hogy egy kacsa és tigris jelmezbe bújt, érdemi munkát nem csináló valami után, hogyan menjenek vissza az általunk képviselt zene és tánc műfajjal  a színpadra. Így talán érthető okok miatt, ők már nem adták elő a nagy gonddal készült számuk második felét, valamint mi se mutattuk be a néptáncunk szintén második felét. A szervezők válasza az volt, hogy ennek az együttesnek szerződésbe volt a 4 óra, oké, nekünk meg a 3 és hogy a felkészületlenségük miatt, csúszott az előadás, az nem a mi hibánk volt. Egy 2008-as országos gálát is megnyert táncegyüttest így megalázni, a kis fiataljainknak, ekkora  csalódást okozni, azt hiszem, ehhez érteni kell. sajnáljuk…
     

  2. Jani

    Én is sajálom… Kár, hogy akkor pont nem voltam ott.. Sajnos erről lemaradtam. Előadás közben megszakították a táncot és másik csoport ment a színpadra?

  3. Tom

    igen, valahogy úgy, mondván, hogy nekik 16 óra van a szerződésbe, akkor miért nem őket vitték fel előbb??? írásbeli panaszt akartunk benyújtani, de annyira elhúzódott a műsor és az idő is egyre rosszabb lett, hogy lemondtunk erről a tervünkről. több heti munkákat vették semmibe. de vigasztal, hogy vannak még fellépési lehetőségeink.. Agárd nem tartozik a kedvenceink közé, remélem érthető ez részünkről.

  4. Simon János Szerző

    Hát eléggé kemény mindenesetre. Viszont sajnálom, hogy Agárdról így vélekednek, hiszen ez ráadásul nem is helyi szervezésű program…

  5. Simon János Szerző

    Melyik felvételre gondol? A Fesztivál szervezője a Fejér megyei Önkormányzat és a Fejér megyei Művelődési központ volt…

  6. Tom

    volt ott egy kamera beállítva a színpaddal szembe, szükségünk volna  a felvételre, elérhetőséget tudna adni: előre is köszönöm

  7. Simon János Szerző

    Az a mi kameránk volt, élőben közvetítettük a rendezvény egy részét a http://www.velenceitotv.hu oldalon. Viszont a reneszánsz táncot már nem közvetítettük. Az utolsó előadók akiket felvettünk az a Just Dance Tánccsoport volt…

  8. Steveoner

    Kihangosítás fergetegesen botrányos volt. Eszméletlenül rosszul szervezett, gyenge, gagyi műsor. Nagyon kevés olyan fellépő volt, akik tényleg értek valamit. Énektudással nem rendelkezők nyávogtak, táncolni nem tudók vergődtek. Amelyik produkció pedig színvonalas volt, az pedig képen, és videóanyagon alig lett közzétéve (beleértve az itteni képeket, a youtube-s videókat, velenceitotv felvételeit, stbstb. És igen, volt egy videó kamera felállítva pontosan a színpaddal szembe, és VÉGIG az EGÉSZ műsort videózták vele. Érdemes lenne azt a felvételt közzé tenni több helyen. Részekre/fellépőkre bontva, minél több információt hozzácsatolva (pl fellépő társulat neve, vagy fellépő neve. Esetleg társulatok elérhetősége.)

    Hatalmasat csalódtam a rendezvényben, és a szervezésben is. Könnyű ráfogni az időjárásra, de nem mentség.
    Mindenesetre köszönjük a lehetőséget. 
    (Egyik Fellépő)

  9. Simon János

    Kedves Steveoner!
    Tény, hogy voltak nem túl jóra sikerült produkciók is. Az a kamera ami a színpaddal szemben volt felállítva az a http://www.velenceitotv.hu kamerája volt és én kezeltem. Az azzal készült előadások egy része lett feltöltve a Youtube-ra, nem utolsó sorban pedig élőben közvetítettük a http://www.velenceitotv.hu oldalon. A közvetítés a fejér megyei előadókkal kezdődött és előtte nem is rögzítettük egyik fellépőt sem… Ezt az időpontot jelölték ki a szervezők az élő közvetítésre. Egyébként, ha valaki odajött volna hozzám, hogy kégyszi vedd fel ez vagy ezt a produkciót, akkor szívesen megtettemvolna. (minthogy volt is ilyen fellépő.) A képeket szintén én csináltam, de mivel 13.30-ra érkeztem kb. így az előtte levő produkciókról nem tudtam képet sem készíteni. Nem fikázni kell, hanem csinálni… Küldj képet vagy videót és szívesen felteszem az oldalra. Én elhiszem és meg is értem a felháborodásodat, de azt másképpen is ki lehet fejezni. Pl. : – Főszervező – Fejér megyei Művelődési Központ, Fejér megyei Önkormányzat… Lehet nekik is írni hátha tanulnak a hibáikból.
    Üdv.
    Jani

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás