Átadták a Velencei-tavi Vízi Sportiskola megújult agárdi telephelyét

3307

Átadták a Velencei-tavi Vízi Sportiskola (VVSI) megújult agárdi telephelyét pénteken. A 2,25 milliárd forintos beruházással, amelynek költségeit száz százalékban az Európai Unió fedezte, Európában is egyedülálló korai fejlesztő és rehabilitációs központ jött létre sérült és fogyatékossággal élő gyerekeknek.

A Komplex rehabilitáció Gárdonyban című projekt záró rendezvényén Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hangsúlyozta: a korán diagnosztizált rendellenességen jobban lehet segíteni. A gyermekeknél az időben felismert fejlődési rendellenesség kezelése jóval sikeresebb, 3 éves korukra 15 százalékuk, 5 éves korukra 30 százalékuk lesz problémamentes.

Evezősök edzése a Velencei-tavi Vízi Sportiskolában - MTI Fotó: Bodnár Boglárka

Evezősök edzése a Velencei-tavi Vízi Sportiskolában – MTI Fotó: Bodnár Boglárka

Balog Zoltán lenyűgözőnek nevezte az elkészült létesítményt, mint mondta, itt a gyermekek vannak a középpontban és velük együtt a családok is. Hozzátette: az intézmény évente mintegy kétezer embernek nyújt majd segítséget. A tárcavezető rámutatott, hogy a 2007 és 2013 közötti európai uniós ciklusban emberi erőforrásokra, humán erőforrásokra és az infrastruktúrára fordított források számadása zajlik a napokban, de biztosan 1400 milliárd forint feletti lesz az összeg. Ezzel kapcsolatban kifejtette: amit az ország a közösbe befizet, abból kap vissza, tehát a támogatások nem „könyöradományok”.

Mint mondta, a csatlakozással olyan versenyhátrányokat vállalt Magyarország, mint a nyitott adó-, vám- és gazdaságpolitika, amelyek a kivérzett gazdaság és a leromlott infrastruktúra mellett veszteséget hoznak, és ezt kompenzálják az uniós források.

L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára megjegyezte, hogy az avatóünnepség csak a kezdet a VVSI életében, mert az északi evezőspálya fejlesztése még hátravan. Jelezte, hogy elkészült és decemberben bemutatják azt a 791 millió forintból megvalósított tervet, amely a tó partfal-rekonstrukciója mellett az agárdi telephely kikötőinek felújítását és ezzel párhuzamosan az északi evezőspálya megújítását is magában foglalja.

Közölte, hogy Agárdon hamarosan iskolai tornaterem, a velencei szakmunkásképző iskola mellé pedig kosárlabdacsarnok épül, továbbá a Testnevelési Egyetem vízi sportokkal foglalkozó tanszékei Velencére költöznek, ezért egy 50 méteres medencével rendelkező sportuszoda létesül a tópartra.

Gárdony, 2015. december 4.

Balog Zoltán, az emberi erõforrások minisztere (b) és Soltész Miklós, az Emberi Erõforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil kapcsolatokért felelõs államtitkára. – MTI Fotó: Bodnár Boglárka

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára kiemelte: a VVSI méltó helyszínt és körülményeket biztosít a fogyatékossággal élő magyar és külföldi emberek számára, akik a sport és a korai fejlesztés révén sokkal jobban fejlődhetnek, mint hasonló problémákkal küzdő, de nem sportoló embertársaik. Fontosnak nevezte, hogy a komplexumban egészséges, életerős sportolók mindig találkozhatnak sérült társaikkal, így könnyebben befogadóvá válhatnak és felnőtt korukra természetessé válhat az embertársaikon való segítés. Az államtitkár megjegyezte: a létesítmény sikeres olimpiai pályázat esetén alkalmas lehet akár olimpiai, akár paralimpiai vizes események megrendezésére is.

Tessely Zoltán, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője szerint mindenki büszke lehet a világon egyedülálló rehabilitációs központ létrejöttére, amely „a szeretet, az élet és a sport kiteljesedését hozhatja el”.

Deák Csaba, a VVSI üzemeltetését végző Pro Rekreatione Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője emlékeztetett arra, hogy négy éve vették át a sportiskolát és elsődleges céljuk a sporttelep megmentése volt. Úgy vélte, ezen az úton fontos mérföldkő az átadási ünnepség. Jelezte, hogy a modern épületek és fejlesztő eszközök mellett kiválóan képzett szakmai csapat várja nem csak a fogyatékossággal élő, hanem az egészséges sportolókat is.

A sajtóanyag szerint a Komplex rehabilitáció Gárdonyban című projektnek köszönhetően teljesen akadálymentesített tornaterem és konditerem, szállásépület és étterem várja a látogatókat. A korai fejlesztő központ eltérő fejlődésű gyermekek és családjuk számára kínál intenzív intervenciót.

A mozgássérültek esetében az aktív életre való felkészítésre helyeződik a hangsúly nappali, valamint átmeneti bentlakásos formában, ennek különleges eleme a kerekes székesek számára épített Ability park, illetve az akadálymentes próbalakás.

2015. december 4-én átadták a VVSI felújított és új létesítményeit. A „Komplex rehabilitáció Gárdonyban” című projekt a…

Szerző: Ocsenás Kati2015. december 5.

Átadták a Velencei-tavi Vízi Sportiskola megújult agárdi telephelyét. Az ünnepségen beszédet mondott Balog Zoltán és…

Szerző: Magyarország Kormánya2015. december 4.




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük