Mint nemrég megírtuk, kihirdették a Velencei-tó északi partján megvalósuló Bence-hegyi kilátóra kiírt ötletpályázat eredményét.
A felhívásra összesen 156 pályamű érkezett, a megépítendő tervet később fogják kiválasztani, tehát nem feltétlenül az első helyezett pályamű lesz megépítve.
Az 500 ezer forinttal járó első díjat Pozsár Péternek (Hello Wood) ítélték oda. A második helyezett Kruppa Gábor és Merkel Tamás terve lett, amelynek a pályadíja 300 ezer forint. A 200 ezer forintos harmadik díjat Bartha Zalán, Béres Csaba és Bozsó Barna nyerte.
Sokan kérdezték, hogy mikor lehet majd megtekinteni a terveket, ez ügyben megkeressük a velencei önkormányzatot és tájékoztatunk mindenkit.
Tavaly olvashattunk róla, hogy Budapesten lépten-nyomon felbukkantak hatalmas, fából készült szobrok. Például az óriási kávéscsésze az Erzsébet téren, a hasonló méretű tojások és a Colosseum az tavalyi Sziget fesztiválon, vagy éppen a tavaly decemberben a Müpa előtt felépített karácsonyfa, amely utólag elajándékozott szánkókból állt össze.
Ezeknek a nem mindennapi alkotásoknak ugyanaz a társaság, a Hello Wood, Pozsár Péter csapata áll a hátterében…

Kép: tervlap.hu
"a megépítendő tervet később fogják kiválasztani, tehát nem feltétlenül az első helyezett pályamű lesz megépítve" Akkor mire ment az 500ezer? 🙂
….nos, egyik sem tetszik……
Ezek közül egyiket sem viselném el. Mivel véleményem szerint itt is a FIDESZ módi fordított pályáztatás folyt. Szerintem fizessék ki még az építési terveket a haveroknak és felejtsük el az egészet. Nekem még közpénzből is megérne ennyit az, hogy nem rontja minden nap az ilyen szarságok nézése az életminőségemet. Abcug L.Simon!
Én egy kicsit légiesebbet, finomabbat terveztem volna. Nem nagyon tetszik!Talán a második helyezetté!?
Miért nincs beleszólásuk a helyieknek? Elvégre ők fogják minden nap látni és az ő környezetüket fogja szépíteni…
A Velence Korzó műépítményben lehet szavazni a kiállított 14 tervre. Állítólag nincs összefüggés az első három helyezett és a megépülő terv között. Majd később eldöntik melyik lesz a 14-ből. Itt viszont megpróbáljuk bemutatni a többit is. https://www.facebook.com/pages/Bence-hegyi-kil%C3%A1t%C3%B3-%C3%B6tletp%C3%A1ly%C3%A1zat/402714726589795