Mit jelent az életbiztosítás a gyakorlatban?

223

Közeli hozzátartozóink védelménél semmi sem lehet fontosabb és egy optimális kondíciókkal rendelkező életbiztosítás ebben hatalmas segítséget jelent. A legtöbbször talán bele sem gondolunk, ám ha eltartóként történik velünk valami, akkor az a kellő felkészültség hiányában nem csupán érzelmi, de anyagi megrázkódtatást is jelenthet a családunk számára. A mai világban egy kereset kiesése hatalmas problémát okozhat, bizonyos esetekben pedig ennek akár nagyon súlyos következményei is lehetnek. Sajnos a mindennapokra jellemző stressz és túlhajszoltság miatt a fiatalok is egyre nagyobb kockázatnak vannak kitéve, ezért aztán hiba lenne azt gondolni, hogy a harmincas-negyvenes éveinkben velünk nem történhet semmi baj. A Grantis szakértői ezért azt ajánlják, hogy amennyiben a bevételeinktől mások is függenek, akkor számunkra is elengedhetetlen az életbiztosítás megléte, hiszen a legsúlyosabb tragédia árnyékában így legalább a financiális katasztrófától nem kell tartani. Pénzügyeink tudatos kezelésének tehát egyik alapvető pillére szeretteink védelme, ám mielőtt kiválasztjuk a megfelelőnek tűnő kockázatviselési szolgáltatást, feltétlenül érdemes nagyon alaposan utánajárni a lehetőségeinknek. Tudniillik ma már igen széles választék érhető el és egyáltalán nem mindegy pontosan milyen célok vezérelnek minket, lévén egy ilyen megoldás akár megtakarításként is funkcionálhat.

Hogyan működik az életbiztosítás a gyakorlatban?

A konstrukció hallatán legtöbbünknek a kockázati módozat jut eszünkbe, méghozzá jó okkal, hiszen ez a klasszikus védelmi szolgáltatás a legelterjedtebb. Ez egy alapvetően egyszerű forma, a célja, hogy haláleset bekövetkeztekor egy bizonyos összeget térítsen a szerződésben megjelölt kedvezményezett számára. Amennyiben gyermeket nevelünk, vagy épp szüleinket kell eltartanunk, akkor nem is lehet kérdéses ennek az egyszeri segítségnek a sorsfordító szerepe. Ráadásul a kifizetés magánszemélyek esetében adó- és illetékmentes és hagyatéki eljáráson kívül történik. Ez egyben azt is jelenti, miszerint akár pár hét alatt lefuthat az egész folyamat, szemben az öröklés során tapasztalható hosszú hónapokkal. Egy kockázati életbiztosítás kapcsán tehát annak eldöntése a legfontosabb, hogy mekkora térítéses összegre van szükségünk. Egy személyenként teljesen eltérő lehet és nagyon alapos kalkulációt igényel, hiszen számolni kell minden lehetséges hirtelen kiadással, épp úgy, ahogy a hosszú távú költségekkel. A másik befolyásoló tényező a konstrukció kapcsán a díjtételekhez kapcsolódik. Ezt ugyanis nagyon sok minden befolyásolhatja. Például az életkorunk, a futamidő, az általános egészségi állapotunk, az életmódunk, de az sem mindegy milyen munkakörben dolgozunk, vagy hogy épp dohányzunk-e. A megfelelő ajánlat kiválasztása emiatt aztán kardinális kérdés, arról nem is beszélve, miszerint bizonyos kiegészítő szolgáltatásokkal egy komplex védelmi csomagot állíthatunk össze. A kedvezőbb díjtételek miatt ráadásul amúgy is erősen megfontolandó az életbiztosítás bővítése betegség-, baleset-, illetve egészségbiztosítással.

Megtakarítással egybekötött megoldások

Ezek a formák tehát baj esetére nyújtanak megnyugtató segítséget, ám azt mindenképpen fontos észben tartanunk, hogy a szolgáltatás díja kizárólag a kockázatviselést fedezi. Azaz a futamidő végén amennyiben nem történik haláleset, úgy a szerződés kifizetés nélkül megszűnik. Ezzel szemben léteznek olyan konstrukciók, amik a védelem mellett lehetővé teszik azt is, hogy rendszeresen pénz tegyünk félre. Befizetéseink hozamot termelnek, ehhez pedig káresemény bekövetkeztekor, vagy a lejárat után férhet hozzá a megjelölt kedvezményezett, illetve mi magunk is. Ugyanakkor annak érdekében, hogy a lehető legoptimálisabb kimenetelt érhessük el, számtalan tényezőt figyelembe kell vennünk, az ajánlatok kondícióiban ugyanis jelentős eltéréseket tapasztalhatunk. A vegyes életbiztosítás például azok számára lehet kiváló választás, akik a biztos eredményre törekednek. Ezeknél a konstrukcióknál a biztosító garantálja a szerződéses összeget, így annál kevesebbet biztosan nem kaphatunk kifizetéskor. Ez azonban egyúttal azzal is jár, miszerint a pénzintézet sem vállal felesleges rizikót, így szinte biztos, hogy alacsonyabb kamattal kell számolnunk. Ezzel szemben a befektetési egységekhez kötött életbiztosítás kapcsán a portfóliónkat mi magunk állíthatjuk össze, így az elérhető hozamok elsősorban a saját döntéseinken múlnak. Arra is van lehetőségünk, hogy egy olyan megoldást válasszunk, amivel időskori anyagi biztonságunkat teremthetjük meg. Amennyiben ez a célunk, akkor a nyugdíjbiztosítás mellett érdemes letenni a voksunkat. Ez a megoldás két fő különbséget mutat a hagyományos életbiztosításokkal szemben. Az egyik az igénybe vehető adó-visszatérítés, a másik pedig a lejárati idő. Az opciók száma tehát igen széles, így a döntés meghozatalában hatalmas segítséget jelenthet egy pénzügyi tanácsadóval folytatott alapos konzultáció.

Fizetett hirdetés




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás