A Nagy Fogás Napja Gárdonyban

556

Szeretettel hívjuk Gárdony város polgárait és minden kedves érdeklődőt, a 2014. június 7-én tartandó, egész napos Nagy Fogás Napi programunkra Gárdonyba, a Római Katolikus Templom körül avatandó új térre. Az ünnepség 10 órakor szoboravató ünnepséggel kezdődik, és Kákics táncházzal fejeződik be várhatóan este 21.00 órakor. Kirakodóvásár, portékás utca, színpadi programok, főzőverseny, vidámpark, horgászati kiállítás, játszóház!

Az Értékeink, tematikus út pihenőhelyek c. projekt keretében megvalósított tér és a Hermann Zsolt szobrászművész által készített Halászó kisfiú c. szobor avató ünnepségét 2014. június 7-én tartjuk Gárdonyban, a római katolikus templom melletti téren, melyre szeretettel hívjuk a város polgárait.

Jöjjön el városi piknikünkre, melyen halételfőző program is lesz, várjuk barátaival, családjával egy közös főzésre – sörpadot, tűztálcát, fát biztosítunk. Halászlevet azok is kóstolhatnak, akiknek nincs módjuk bográcsban a helyszínen főzni, ők vásárolhatnak majd a finom velencei-tavi halászléből, melyről a aranyérmes szakácsa gondoskodik.

Kirakodóvásár, ugrálóvár, gyerek és felnőtt programok várják az érdeklődőket, a Nemzedékek Házában a Velencei-tó horgászata kiállítás nyílik. Mini vidámpark, játszóház a kisgyermekeknek! Csapolt sör, hideg szörpök és fröccsök a felnőtteknek!

Program:
10.00 Szobor-avató ünnepség
10.30 a halfőzések és a színpadi programok kezdete
10.30-16.00 a város gyermek.-, fiatal-, és felnőtt amatőr csoportjai a színpadon: zumba, rock, néptánc, hastánc
17.00 A pákozdi Abajka citerazenekar, az Aranypáva nagydíjas Iglice népdalkör, és  a Dinnyési Hagyományőrző Központ néptánckarának műsora
18.00 – 21.30 A Kákics együttes táncháza: Felcsíki székely és moldvai csángó táncok.
Szeretettel várunk mindenkit Gárdonyba, a katolikus templom melletti térre 2014. június 7-én!

nagyfogas_napja_2014

velenceito.info




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás