Bogár László Gárdonyban – 2012.

604

A neves közgazdász, mai gazdasági helyzetünk háttérelemzésének egyik nagymestere, ismét Gárdonyban tart előadást 2012. október 22-én, hétfőn 16 órától az Élet Fája Református Gyülekezeti Házban.
A program a Gárdonyi Református Egyházközség által rendezett háromnapos Nemzedékek Napja rendezvénysorozat egyikén, a hétfőn zajlik – mely egyébként munkaszüneti nap. Apropója az ország reformációja. Az előadás az adott napok fő gazdasági témáira fókuszál, azok jelenlegi és történeti hátterét boncolgatja.
A belépés díjmentes.
Az előadást megelőzően 15.30-tól vállalkozói kerekasztalra kerül sor, ahol a megjelent közönség – főként fiataljaink számára, kötetlen beszélgetésben szó esne a vállalkozói lét valóságáról.

Érdeklődni lehet a 06-30-218-4060-as telefonon vagy a vidaszl@gardonyrefhir.hu e-mail címen.

A Nemzedékek Napja másik két délutánjának programjai a gyülekezet- és a család reformációjának témái köré csoportosulnak.
Többek között 21-én délután Hűvösvölgyi Ildikó Remenyik Sándor estjét hallgathatják az idelátogatók.

A Gyülekezeti Házban Kővágó József festőművész kiállítása nyílik – a festmények témáit Hamvas Béla – Sciencia Sacra című esszékötete inspirálta.
További részletek a www.gardonyrefhir.hu honlapon találhatók.

velenceito.info




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás