Komolyzenei Koncert Velencén

647

Szombat este 8 óra. A zenekar hangol, a hangverseny kezdődik, 2013. szeptember 28. Velence, Ófalusi katolikus templom, Hermann László Kamarazenekar.
Ezek a koordináták. A rituálé évről évre ismétlődik minden szeptemberben, vagy októberben. Ez a hangverseny azonban  egy kicsit más, mint a többi: 11 éve kezdődött. Azóta töretlenül megszólal minden évben a zene a templomban. A közönség érkezik, közelről és egyre távolabbról is.

Úgy tűnik, nagyon egyszerű az egész, pedig nem. Minden évben minden változik, talán könnyebb, talán nehezebb lesz.  A zene marad. Küldetés valami szépért, valami jóért, talán a lelki megújulásért. Mert ez ma nagyon ráfér minden emberre.
A zenekar is küldetést teljesít, hiszen évről évre próbál, készül, koncertezik. Üzenetet hordoz, hiszen minden koncertnek üzenete van. Mindenkinek mást és mást üzen.
Persze csak akkor, ha befogadók vagyunk. Minden koncert egy újabb kihívás, aminek meg kell felelnünk. Mindig újabb elvárások, újabb lehetőségek adnak feladatot, amit meg kell oldanunk.

koncert

Zenekarunk most történetének egyik legszebb fejezetét írja, amikor 2013-ban a Magyar-Olasz Kulturális Évad keretében Rómába utazik koncertezni és ott Székesfehérvárt – a magyar koronázó várost – és Magyarországot képviseli.
Természetesen nem kevés munka, addig még koncertek, és mindennapi küzdelmek, hogy a zene megszólalhasson. Köszönet mindenkinek, aki segít bennünket, akár Velencén, Fehérváron vagy másutt. Velence reméljük vár bennünket továbbra is –  ha hívnak, jövünk.
Major István – karnagy, zenekar vezető

velenceito.info




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás