Pázmándi Ízes-Ínyes Ünnep és Vásár

775

Egy rendezvény ahol megnyílik Nagyi kamrája, ahol a pincékben, spájzokban tartott csemegék titkai feltárulnak, ahol a kézműves mesterek saját maguk által készített portékáikat kínálják. A látogatók egy-egy ízletes bort kóstolgatva gyönyörködhetnek a csodás panorámában. Jól megtöltött szerelemvölgyi kosárral elkalandozhatnak a szőlődombokon, felfedezhetnek pihenésre termett lankákat, de elkísérhetik gyermekeiket a Himalájai sószobába, ahol diafilm vetítés várja a kicsiket, majd együtt kóstolhatják meg Jutka mama sparhelten sült finomságait.

A  immár ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Ízes-Ínyes Ünnep és Vásár helyszíne Pázmánd, Szerelem völgye, amely bár „rejtve van a világ szeme elől”, alig két kilométerre fekszik az M7-es lehajtójától, és Budapesttől mindössze 40 km-t kell utaznunk ahhoz, hogy a világot kicsit magunk mögött hagyjuk.
A két napos esemény tűzhelyét jelentő Bálint Boráriumhoz vezető emelkedő lábánál üde tavaszi virágokból – pitypangból és orgonából – készült nedűk adnak erőt, hogy feljussunk a Boráriumhoz, ahol a tavasz az alkalom és a hely színeivel, ízeivel és illataival töltődhetünk fel.

Az esemény két kiemelt programja, a szombat este megrendezésre kerülő borvacsora, valamint a mindkét nap délutánján élvezhető csokoládé- és borkóstoló lesznek.

Az évszázadokon át rangos bortermelői hagyományokkal rendelkező terület, nyugodtan mondhatjuk, reneszánszát éli. Ennek üvegbe zárva gyümölcseit kóstolhatják, társítva Lady Lavender kizárólag természetes alapanyagú, prémium minőségű kézműves bonbonjaival azok, akik a csokoládé – és borkóstolót programul választják.

„Igyál egy almát tisztán!” Magyar almából magyar cidert ízlelhetnek és vásárolhatnak a látogatók, mivel Vértesboglárról itt lesznek a Borárium vásárterén a Czider lányok. Az ország első ellenőrzött Bio szappanját gyártó Pipere Panni nem csak termékeit ajánlja, de számos jó tanáccsal is haza vihetnek azok, akik meglátogatják őt az asztalánál.
A kézműves sörgyártás ifjú generációjából ide várjuk a Kiss Sörműhelyt.

A sibálás őshazájába Sibáék nem botokat, hanem a sajtkülönlegességek egész sorával érkeznek, de a komolyabb betevőt kedvelők is válogathatnak kedvükre Ötvös Olivér húsáruiból.
A Pázmándi Spájz tagjai is elhozzák ébredő kertjük és kamráik tartalmának legjavát és ők még csak a legnagyobbak…sok kis kézműves és termelő pakolja ki portékáját, hogy kedvükre nézelődhessenek, vásárolhassanak az Ízes-ínyes Ünnepre és Vásárra látogatók.

A gyermekeket külön sziget várja, ahol a Tulipiros Játszóház 7 próbáján nyerhetik el a „Fakanál ördöge” címet, kipróbálhatják hagyományőrző játszóterünket és a Jofafaragó csapatával megismerkedhetnek a kötélverés feladatával.

Töltődjünk fel együtt a Szerelem völgyben!

További részletek ITT.

pazmandi_inyes_2016

icon-car.png
Bálint Borárium

loading map - please wait...

Bálint Borárium 47.270206, 18.662547 Bálint Borárium Pázmánd, Szerelemvölgyi út

velenceito.info




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás