106-an teljesítették az I. Hírlap-bringatúrát szombaton – képek

905

A kissé zord idő ellenére összesen 106-an jelentkeztek, hogy körbetekerjék szombaton a Velencei-tavat, teljesítve ezzel az I. Hírlap-bringatúra 29 kilométeres távját.

„Hagyományteremtő szándék vezérelt bennünket, amikor elkezdtük szervezni ezt a túrát, és rendkívül jó érzéssel tapasztaltuk, hogy bárkitől kértünk segítséget, mindenki lelkesen csatlakozott” mondta el Elekes András, a Fejér Megyei Hírlap főszerkesztője szombaton a sukorói sportpályán összegyűlt bringásoknak.

 Sukoró polgármestere, Mészárosné Hegyi Gyöngyi a házigazdák, Simon László rendőr dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány a társszervezők nevében szólt a jelenlévőkhöz. A reggeli rajtnál összesen 43-an voltak, majd délutánig még 63-an csatlakoztak. Az összesen 106 indulóból 93-an pecsételtették le az ellenőrzőpontokon az emléklapjukat, de ez betudható annak, hogy sok bringás rutinból nem a kijelölt kerékpárúton (a 7-es főút mellett) hanem az általában kedveltebb alsó úton tekerte végig a déli part távját.

Van fotód a rendezvényről amit megosztanál másokkal?
Hát rajta töltsd fel! [ngg_uploader id=515] 

 




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás