Taroltak rögbi csapataink a Diákolimpián – képek

1198

A Velencei-tavi Rögbi Klub négy csapattal került be a 2012 Rögbi Diákolimpia Országos Döntőjébe.

A legkisebbek, a Valkűrök U 12 – Szalagos mini korosztályban mérkőztek és öt csapatból a II. helyen végeztek. A Vikingek U 16 kadet korosztályban öt csapatból nem találtak legyőzőre, veretlenül hozták az elvárt aranyérmet. Az Agárdi Angyalok serdülő leány kategóriában bizonyították, hogy uralják a korosztályos magyar mezőnyt, úgy is, hogy a négy ellenfél között, Schönnbrunner Rugby Schule Bécs néven, Ausztria Utánpótlás válogatottja másodszor is meghívást kapott a rendezvényre. Az Angyalok is veretlenül hozták el az aranyérmet. Az egyesület junior csapata Vikingcápák néven, briliáns játékkal szintén I. helyen végeztek U 19 korosztályukban, maguk mögé utasítva a Battai Buldogok és az Esztergomi Vitézek csapatait.

Az agárdi Angyalok

Az agárdi Angyalok

Az elért eredmények és a látott bravúros játék alapján nagy reményeket táplálhatunk a 2012-13 bajnoki idényre is. A Vikingektől már nem lehet elvenni a bajnoki címet U 16 kadet korosztályban az idén. Utolsó mérkőzésüket hazai pályán, 2012. május 28. Pünkösdhétfőn 12.00 órai kezdettel az Agárdi Parkerdőben tekintheti meg a rögbit szerető közönség. Az ellenfél a Fehérvári Vadkanok csapata lesz.

Az AG’s Angels reméljük jövőre nagyobb szerencsével versenyez a nyolccsapatosra bővülő női bajnokságban. Két kihagyott jutalomrúgáson múlt a harmadik helyük, így a lányok az ötödik helyen végeztek, a Franciaországtól keletre eső európai régió legnépesebb Női Olimpiai Rögbi bajnokságában.

Junior korosztályban jövőre önálló csapattal indul a Velencei-tavi Rögbi Klub a DHL Magyar XV Junior Rögbi bajnokságban. A szombati teljesítmény és a csapatban játszó öt válogatott kerettag szép reményekre jogosítja az egyesületet.

Velencei-tavi Rögbi Egyesület - Váczi Péter




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás