Babakert családi napközi – Velence
Velence, Mandula utca 23.
Tel.: 06-22-419-937
Hajni: 06-30 595 1703
Web: www.babakertnapkozi.hu
E-mail: hajni@babakertnapkozi.hu
2009. szeptemberében nyitottuk meg a Babakert családi napközit, mivel sok kisgyermekes szülő nem tudta megoldani a gyermeke elhelyezését, felügyeletét.
Nehéz megoldani és összeegyeztetni a gyermeknevelést és a munkát, sok nagyszülő még dolgozik, a szülők is dolgozhatnak egy vagy több műszakban, de előfordulhat az a tényező is, hogy gyermekünk a vele egykorúak társaságára vágyik.
A napközinkben kis létszámú csoporttal foglalkozunk pár hónapos kortól 3 éves korig, valamint nyáron 3-6 éves korig is indítunk csoportokat, amikor az óvodában szünet van. Így könnyebben betudunk segíteni a gyermek nevelésébe valamint több idő és figyelem jut egy-egy csemetére. A foglalkozásoknak köszönhetően játszva tanulhatnak, megtanulhatják a környezet változásait, mondókákat, énekeket és még sok minden mást is. Mivel vannak olyan gyerkőceink akik egészen pici koruktól nálunk “nevelkednek” különösen nagy figyelmet fordítunk arra, hogy az evőeszközök használatát elsajátítsák, valamint a nem szoba tiszta gyerekeket próbáljuk a bilire illetve a wc-re szoktatni.
A napközi a családi ház alsó szintjén lett kialakítva ami a gyermekek birodalma. A gyermekek igényeit figyelembe véve lett kialakítva a fürdőszoba, wc, játszószoba és a foglalkoztató is. Mivel fontos a gyermekek fizikai erőnléte is, ezért az udvart is birtokukba vehetik egy lekerített füves részen.
Hatalmas gyermekbirodalom, mivel egy kétszintes családi ház alsó szintjét csak a gyermekek birtokolnak. 2 nagy szobával, öltözővel, nappalival és a gyerekek korosztályának megfelelően felszerelt fürdőszobával.
Koruknak megfelelő ügyességi, logikai és mozgásfejlesztő játékokkal, sóhomokozóval, angol foglalkozással.
Sok szeretettel várja a gyerköcőket két elhívatott óvónéni.
loading map - please wait...


