No nem élesben, a jégőrség tartott vízből mentési bemutató.
Jelenleg a Velencei-tó jegének vastagsága átlagosan 5 cm, tehát nem alkalmas a a korcsolyázásra, összesen 18db tiltó táblát helyeztek ki a vízügy szakemberei a Velencei-tó környékén. Mivel befagyott a tó, szokás szerint a Gárdonyi Rendőrkapitányság bemutatót tartott, melyet idén nagy média érdeklődés kísért.
Onnantól kezdve, hogy megkezdődik a Velencei-tó jegyesedése, a vízi körzeti megbízottakat ellátják a jégből mentésre alkalmas eszközökkel, többek között létrákkal, mentőpatkóval, kötéllel, csáklyával, mentőmellénnyel és nagy teljesítményű lámpával. Ennek az a célja, hogy a készenléten túl, a járőrözés közben is megpróbálnak saját észlelésből, bajba jutottakat észrevenni, hangzott el a bemutatón.
Jelenleg állandó 5 fővel indul a jégőrség napközben, de ahogy változnak a korcsolyázási körülmények, készenléti szolgálatot is el fognak rendelni.
„Az emberi felelősséget a jégőrség vagy a technika soha nem fogja tudni pótolni, ha valaki a tiltás ellenére a jégre merészkedik nyilván ha van rá lehetőségünk figyelmeztetjük, leparancsoljuk, vagy helyszíni bírságoljuk, esetleg szabálysértési feljelentést készítünk ellene, de nyilván az emberi élet megóvása a célunk és elsősorban a figyelmeztetéssel élünk, s a legfontosabb, hogy ne történjen katasztrófa.” – Mondta el Sági János rendőr ezredes, a Gárdonyi Rendőrkapitányság vezetője.
A szabad vizek jegén tartózkodást egy belügyminiszteri rendelet szabályozza és a szabálysértési rendelet szankcionálja. Ennek értelmében ott korcsolyázhatunk, ahol nem tiltott, de van néhány korlátozás is. Mindig tilos a kikötők jegén, éjszaka (kivéve ha megfelelően ki van világítva) , illetve olvadó jégen korcsolyázni. Attól függetlenül, hogy nem tilos és jogszabály szerint lehetőség lenne korcsolyázásra, a Velencei-tavon különösen indokolt odafigyelni a korcsolyázásra, mert rendkívül sok a nád, a kacsák és az élővilág kifürdik még akár mínusz 10 fokban is a jeget, illetve elég sok meleg buzgár található ami télen a legnagyobb hidegben sem fagy be.
A velencei-tavi jéghelyzetről folyamatosan beszámolunk és itt tájékozódhat!