Madárdalos gyűrűzés, madárkavalkád Dinnyésen! – fotók

1630

Napos, de széllel fűszerezett idő fogadta azokat, akik a hétvégén kilátogattak a Dinnyési fertőre, ahol az égen, testközelben és gyűrűzés közben csodálhatták meg a madarakat.

Az Európai Madármegfigyelő Napok keretében rendezték meg a Dinnyési madárkavalkádot, s nagyjából 250-300 ember vonzott a szabadba a jó idő és a madarak.

Fotó: Juhász Zsuzsa

Fotó: Juhász Zsuzsa

A vasárnapot kifejezetten családi napként hirdették meg a szervezők, így kiegészítő programokkal, vásárral, játszóházzal és természetismereti foglalkozásokkal is várták az érdeklődőket.

„A fő célunk természetesen az volt, hogy kicsik és nagyok egyaránt megfigyelhessék a velencei-tavi madárvilágot. Ennek érdekében a tóra sétahajózást szerveztünk, a fertőre pedig lovaskocsival lehetett kijutni. Az első menet kalandosra sikerült, mert a hajó elromlott, de szerencsére hamar összejött a csere.

Mondta el a Fejér Megyei Hírlapnak Előd Réka szervező, a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság munkatársa, aki azt is hozzátette, hogy három helyszínen volt madárgyűrűzés, bár az erős szél ennek nem annyira kedvezett.




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük