A gárdonyi rendőrök kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítanak egy velencei férfit.
A Gárdonyi Rendőrkapitányság kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást M. Richárd 43 éves velencei lakossal szemben. Egy 38 éves és egy 43 éves velencei lakossal, valamint egy 38 éves kápolnásnyéki férfival szemben kábítószer birtoklása vétség megalapozott gyanúja miatt folyik a nyomozás.
A rendelkezésre álló adatok szerint M. Richárd megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2015. évben a Velencei-tó térségében több személy részére adott el különböző kábítószernek minősülő anyagokat.
A rendőrök 2016. április 19-én az otthonában elfogták és a Gárdonyi Rendőrkapitányságra előállították a férfit, akit gyanúsítottként hallgattak ki, majd bűnügyi őrizetbe vettek és kezdeményezték az előzetes letartóztatásának indítványozását. Az M. Richárd lakóhelyén megtartott házkutatás során – az ingatlan melléképületében- 150 grammot meghaladó mennyiségű kábítószergyanús anyagot foglaltak le a rendőrök.
A nyomozók ugyanezen a napon további három személyt is előállítottak a rendőrkapitányságra, akik a gyanú szerint fogyasztás céljából kábítószernek minősülő anyagot szereztek meg.