Egészség hét Pázmándon! – Fotók, videó

821

Idén rendhagyó módon nem csak Egészségnap, hanem Egészség hét került megrendezésre a pázmándi Művelődési Házban. Szombaton – március 23-án – tartották a hagyományos egészségnapot, melyet idén is Bakonyi István emlékére rendeztek meg.

Az Egészség hét első napján – pénteken – tartotta a éves gyűlését a Vöröskereszt pázmándi alapszervezete, melyen többek között 12 új tag felvételéről is döntöttek.

A Vöröskereszt gyűlése

A Vöröskereszt gyűlése pénteken

„Egy nagyon aktív és nagyon tettre kész csapatot ismertem meg a pázmándi alapszervezetben, akik mindig minden helyzetben a helyzet magaslatán állnak, mindenben segítik a munkánkat, mi is megpróbáljuk Őket folyamatosan támogatni és egy hosszú távú kapcsolatot tervezek velük.”  – nyilatkozta a Velencei-tó TV-nek Szücsné Sziget Hedvig a Magyar Vöröskereszt Fejér Megyei Szervezetének megbízott igazgatója.

Szűrővizsgálaton...

Szűrővizsgálaton…

A délelőtt folyamán az érdeklődők részt vehettek különböző szűrővizsgálatokon, – bőr, csontritkulás, cukor, koleszterin, stb… – masszázs bemutatókon, délután pedig számos előadással és Aerobik bemutatóval várták az érdeklődőket, sőt együtt mozoghattak kicsik, s nagyok egyaránt.

A rendezvény érdekessége, hogy szombat délután kettőtől vasárnap kettőig, 24 órás lábtengó – vagy éppen foci – „bajnokságot” rendeztek. Tulajdonképpen teljesen mindegy, hogy milyen sport csak az volt a lényeg, hogy pattogjon a labda.

Az Aerobik csoport bemutatója

Az Aerobik csoport bemutatója

Az egészségnapra kilátogatók mindenképpen egy tartalmas napot tölthettek el, odafigyelve egészségükre. A rendezvénysorozat egészen csütörtökig tart melynek programját ide kattintva érhetik el.

Aerobik Bemutató – Felnőttek 1. rész

Aerobik Bemutató – Alsósok

Aerobik Bemutató – Felnőttek 2. rész

Aerobik Bemutató – Felsősök

Szerző / Fotók: Simon János / Éger László




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás