A tegnapi nap előzménye – azoknak, akik kimaradt volna belőle – egy bejegyzés a Gárdony Facebook csoportban, ahol a Mi Velencénk Fesztivál hangerejével volt problémája a közzétevőnek. Az indulatok és a szenvedő alanyok egymásra találása odáig jutott, hogy saját Facebook csoportot hoztak létre, – ahonnan minket gyorsan ki is zártak – szórólapot készítettek, a rendőrségnél és az önkormányzatnál is feljelentést tettek a fesztivál hangereje miatt.
Pont kapóra jött, hogy Velence Város Önkormányzata lakossági fórumot szervezett, ahova kb. 50-55 ember érkezett, többségében a rendezvényeket ellenző idősek.
Őszintén megmondom, hogy én durvább hangvételre számítottam, bár lehet, hogy sokak toleranciaküszöbét emelte a rendőri jelenlét, hiszen Koszti András – a város polgármestere – kérte a gárdonyi rendőrkapitányság vezetőjét arra, hogy képviseltesse magát a fórumon, ha esetleg a jelenlévőknek kérdésük lenne.
A felszólalók között – a helyieken kívül – sok volt a nyaraló, de akadtak köztük gárdonyiak, akik szintén a hangos zene miatt panaszkodtak.
Talán a jelenlévők közül az Enyedi utcában lakók vannak a legrosszabb helyzetben, hiszen a közvetlen szomszédságukban működő Északi Strand ad helyszínt a nagyobb zenei fesztiváloknak. Ők szintén a hangos zenére, dübörgő basszusra, részegekre, vandálokra panaszkodtak. Néhányan a felszólalók közül teljesen beszüntetnék a rendezvényeket, inkább a családoknak „promóznák” Velencét, hogy itt lehet pihenni, többen a hangerő csökkentését, valamint azt kérték, hogy maximum éjfélig lehessen hangoskodni – persze néhányuknak már ez is sok -, de volt aki népszavazást íratott volna ki, hogy legyenek-e zenei fesztiválok Velencén.
Sokan nehezményezték, hogy senki nem tesz semmit, a rendőrségnek nincs zajszintmérője, így nem tud zajszintet mérni (hozzátenném, nem is feladata, az a környezetvédelmi hatóságé) és mire az önkormányzathoz bejelenthetnék a hétvégi rendezvényt, addigra már réges-régen vége van.
Az egyik helyi lakos szerint szezonban igenis többet kell tűrni, hiszen ebből lesz bevétele a helyi vállalkozóknak, önkormányzatnak. Egy hölgy azt taglalta, hogy külön örül annak, hogy a Velencei-tónál vannak nagy fesztiválok, hiszen a helyi gyerekeknek nem kell az ország másik végébe utazni, ha bulizni szeretnének. Az ilyen és hasonló – a rendezvényeket pozitív színben feltüntető – hozzászólásokat nem túl etikus módon -közbekiabálásokkal, fújogásokkal szakították meg.
Közel másfél óra lakossági hozzászólások és kérdések után, a polgármester úgy kezdte a válaszadást, hogy mindenkitől elnézést kért. Elmondta, hogy Ő csak most tudta meg, hogy ilyen indulatokat váltott ki az emberekből a fesztivál. Hozzátette, hogy 6000-en élünk Velencén és nem lehet megfelelni mindenkinek, de törekszünk arra, hogy a többségnek megfeleljünk.
A város az elmúlt évtizedek során a turizmusra rendezkedett be. Hangsúlyozta, hogy az adósságkonszolidáció óta közel 600 millió forint adósságot halmozott fel Velence előző vezetése, aminek a törlesztését valamiből finanszírozni kell.
Fontos azt tudni, hogy a kemping, a strand magánterület, így csak bejelentési kötelezettségük van, (nem kell külön önkormányzati engedély a rendezvényre. A szerk.) az önkormányzat csak tudomásul veszi a rendezvényeket és felhívják a figyelmet a törvények és rendeletek betartására.
„Mi Velencénk Fesztivál ilyen módon még egy nem lesz”
Elmondta, hogy szinte az utolsó pillanatban tudták meg a részleteket a fesztiválról. Engedélyük 6:00-tól 22:00-ig maximum 65 dB-re, 22.00-6:00-ig 55 dB-re szólt, amit nem tartottak be, jelezte, hogy ezért kért bocsánatot az elején. Elmondása szerint több alkalommal is kiment a rendezvényre és kérte a szervezőket, hogy vegyék lejjebb a hangerőt.
A hangos fesztiválokon kívül, más kérdés is felmerült, többek között a velencei partfal és kikötő állapota. Ezzel kapcsolatban a polgármester elmondta, hogy 15 milliárd forint támogatást kap a Velencei-tó. (jelzésképpen a Balaton 12 milliárdot, úgyhogy nyertünk, hurrá! 🙂 ) Ez elegendő lesz a partfal rekonstrukciójára és más felújítási, javítási munkálatra. Idén December 1-ig kiválasztják a kivitelezőt, majd jövőre megkezdődik a beruházás, így ezzel kapcsolatban maximum 1-2 év türelmet kért.
Elmondta, hogy egy ipari zóna létrehozása van tervben – a régi agro helyén -, így ha sikerül ott munkahelyeket teremteni, az ide települő vállalkozások révén adóbevételekre szert tenni, akkor lehet gondolkodni azon, hogy hogyan tovább.
Dr. Sirák András alpolgármester arra hívta fel a figyelmét, hogy a több 100 millió forintos hitelnek negyedévente kb. 40 millió forint a törlesztő részlete, ami nagyon megerőltető a város számára. Ezt például az EFOTT által generált bevételekből szeretnék finanszírozni, nem pedig adóemelésből.
Sok hozzászóló az EFOTT-ot hozta fel a következő „gonosz” fesztiválként, amitől megint nem fognak tudni aludni közel 1 héten keresztül. A polgármester tájékoztatott mindenkit, hogy szakértőt kértek fel arra, hogy határozza meg azt, hogy hogyan álljon a színpad. Kiemelte, hogy az EFOTT már volt itt és egy profi csapattal van dolgunk.
Azt azért érdemes megjegyezni, hogy az ellenző facebook csoportban összesen – e cikk írásakor – 166 tag van és több mint 200-an vettek helyi jegyet a fesztiválra és több mint 700-an fognak dolgozni, akiknek nagy része szintén helyi.
Elmondta, hogy minimum 53 millió forint bevétele lesz Velencének a néhány napos EFOTT alatt, de terveik szerint ez az összeg meg fogja közelíteni a 100 millió forintot. Ez áll szemben azzal a 16 db bejelentéssel a Mi Velencénk Fesztivál miatt, aminek kb. a fele nem Velencéről, hanem Gárdonyból érkezett.
Egy évben hozzávetőlegesen 50 nap az, ami hangoskodással járhat, ebből maximum 10 nap önkormányzati rendezvény.
Egy kérést szívesen intéztem volna a jelenlévők felé – sajnos a kérdésemre már nem jutott idő -, hogy emelje fel a kezét az, akinek a barátai között, vagy a családjában nincs olyan, aki ne a turizmusban dolgozna, vagy abban nem lenne érdekelt… Szerintem a résztvevők közül egy kezemen meg tudtam volna számolni a jelentkezőket.
A jelen lévőket – és most a cikk olvasókat – részben megnyugtathatja a polgármester utolsó mondata:
„A települési stratégia továbbra is az, hogy a Velencei lakosok és a Velencei-tóhoz látogató turisták nyugodtan pihenhessenek. Velence nem lesz folyamatos, hajnalig tartó fesztiváloknak otthont adó szórakoztató központ. Ezt itt most nyugodtan ki merem mondani.”
Az EFOTT tegnap kiadott közleményét itt olvashatjátok…