Velencei Nyári Zenés Esték- Sose halunk meg
2014. július 19., szombat 20:30
Mindenkit szeretettel várunk a Színházi előadásokra! Koltai Róbert felejthetetlen filmje, a Sose halunk meg ezúttal Dés László nagyszerű zenéjével musicalként elevenedik meg.
Dés László – Nemes István – Koltai Róbert – Nógrádi Gábor: Sose halunk meg – musical
Koltai Róbert felejthetetlen filmje ezúttal Dés László nagyszerű zenéjével musicalként elevenedik meg. A vállfás Gyuszi bácsi nemcsak serdülő unokaöccsét, hanem bennünket is végig kísér a 60-as évek elejének Magyarországán, miközben különleges helyszínekkel, jellemekkel, élethelyzetekkel ismerkedhetünk meg. Ez a derűs történet egyben egy kis ember szenvedéstörténete, egy igazi pesti vagányé, akinek alakjában jól ismert hősök köszönnek vissza: A tizedes meg a többiek főhőse, A régi idők focija Minarikja, természetesen mindenek előtt Koltai Róbert filmbéli figurája. A Pannon Várszínház előadásának egyik érdekessége, hogy a filmes dramaturgia nem technikai eszközökkel, hanem az élő színház lehetőségeivel és erejével valósul meg.
Jegyek elővételben július 1-jétől kaphatóak Velencén, a TDM-Tourinform irodában (+36-22-470-302). valamint Gárdonyban szintén a TDM-Tourinform irodában (+36-22-570-078)!
Az előadás helyszínén 20:00 óráig lehet jegyet vásárolni, de csak korlátozott számban!
Ismét lesz lehetőség bérlet vásárlására: ha a négy előadásra egyszerre vásárolja meg jegyét, akkor 500 Ft kedvezményt biztosítunk mindegyik előadás árából!