Egy elmaradt „felkonf” krónikája

621

Csak az ég tudja, mióta vár az ember a nagy lehetőségek egyikére. Kinek ez, kinek az a fontos. Egy zenésznek, hogy eljuthasson a közönséghez, egy fotósnak a megfelelő pillanat. Egy műsorvezetőnek, konferansziénak, aki szintén hittel és alázattal végzi feladatát nem utólagos szempont az „értékes skalpok” begyűjtése. Nagy várakozással éli meg az ember ilyenkor az ígérkező lehetőséget, amelynek minden pillanatát ki szeretné élvezni, több ezer ember előtt megélni.

Takács Tamással (Fotó: Simon János)

Takács Tamással (Fotó: Simon János)

A hétvégi VI. Velencei-tavi Hal,- Vad,- Bor és Pálinkafesztivál is kecsegtető volt ebből a szempontból, hiszen tiszteletre méltó zenészek, szakmai zsenik hadát vonultatta fel a rendezőség. A konferanszié várja

Bangó Margittal

Bangó Margittal

a jelzést, heves szívdobbanások közepette igazítja meg zakójából kikandikáló inggallérját. Minden fény a színpadon, a közönség tekintete a világot jelentő deszkákra vezető lépcsőre szegeződik, a mikrofon csőre töltve vár a közös eksztázist jelentő szavak közvetítésére. Még a jelentős számú szúnyogcsalád is megpihen egy robotlámpán, érezvén a helyzet megismételhetetlenségét, teret adva az adrenalin fájdalmasan édes szentségének. És három, kettő, egy… De nem a jelzés következik, hanem a telefon csörren meg oda nem illő hangon. Egy másodperc alatt oda a varázs. „Nem kell konferálni, ne menj fel!” – hangzik a vonal másik oldalán. Hogy? Mi? És a konferanszié nem megy fel, mert azt mondták, hogy a régóta várt vissza nem térő pillanatot egy másik, magát istenségnek tekintő, emberszerű lény nem engedélyezi. Nem érteni, hogy miért, amikor ezért hívták oda, csak egyszerűen nem, és kész. Mit számít az, hogy… De a mi lett volna ha…, már senkit sem érdekel.

Igen, a konferanszié szeretett volna adni valamit, amitől talán minden olyan igazi lett volna, olyan egységes, olyan életszagú és számára is megismételhetetlen. De ez elmaradt, mert egy sajnálatra méltó, szánalmas, divatmenedzser úgy döntött, hogy az ő szava mindent felülírhat. Aki nem tudja, mi az kitalálni valamit, majd azt sikerre vinni, hanem akit ahhoz szoktattak, hogy kész produkciókat tálalva bő kebelébe, karosszékében a telefonos megrendelésekre várva habzsolja az életet. Ő soha nem fogja megtudni, mi is az az egy pillanat, amitől a show-bizniszben is igazán ki lehet teljesedni. Őszintén szánom és még jobban sajnálom, hogy tehetséges előadók, effajta, embernek nevezettekhez csapódnak. Majd kárpótolva a konferansziét, az élet egy nap múlva mindent triplán adott vissza. Jóval nagyobb élményekkel, élő legendákkal fűszerezve, akik érdekes módon még mindig hasonlóan gondolkodnak a színpadi létről, a közönség szeretetről, az emberségről, zenei alázatról és a tökéletességre törekvő, közös sikerről. Sajnálom a fantasztikus Rúzsa Magdit, hogy menedzsere olyan, amilyen, és örülök, hogy a Csík Zenekar, Takáts Tamás, Bangó Margit, vagy éppen Laux József, akik azért letettek már néhány évtizedet a magyar kultúra szent oltárán, még mindig emberek tudtak maradni, akiknek fontos a másik ember, és akik tudják, mitől több egy produktum, ha az jól elő van készítve, jól fel van vezetve.

Csík Jánossal (Fotó: Simon János)

Csík Jánossal Koncert után (Fotó: Simon János)

Köszönöm nekik a talán soha vissza nem térő alkalmat, örök élményt nyújtva ezzel nekem és halkan súgva, ezáltal, talán a több ezres vendégseregnek is.

Éger László




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük