Erdélyi alternatív színház Gárdonyban – „Ahogyan a víz tükrözi az arcot” – interjú

526

 A húszéves sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely augusztus 20-án megkezdett európai turnéjának keretében vendégszerepelt három előadásával a Gárdonyi Általános Iskolában. Előadásaikat mind a világ nagyvárosaiban, Bangkoktól Hamburgig, mind Erdély számos településén bemutatták már. 17 hazai és nemzetközi díjat tudhat magáénak, legutóbbi a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Csokonai Vitéz Mihály közösségi díja, amelyet az elmúlt évek kimagasló kulturális tevékenységéért kapott meg az Osonó. A kezdetekről és jelenről a társulat alapítójával, vezetőjével, rendezőjével, Fazekas Misivel beszélgettem. 

Az Osonó Színházműhely

Az Osonó Színházműhely

A Mihály név túl komoly?

A Misi megszólítást szeretem, így is szoktam használni, bemutatkozni.

Misi! „Független alternatív színház vagytok, amely szellemi műhelyként teret ad a fiatal alkotók kortárs színházi kísérleteinek” – olvasható rólatok. Mit takar ez? 

Olyan színházműhely vagyunk, amelynek az alap magja felnőttekből áll, de minden oktatási, és kulturális projektünkbe fiatalokat fogadunk be, teret adva kreativitásuknak. Az alternatív független színház kifejezés pedig abból adódik, hogy nem vagyunk költségvetési intézmény. Önállóan próbálunk létezni.

Később erre is visszatérünk… Honnan az „Osonó” név?

Húsz évvel ezelőtt egy táborban a társulat indulásánál volt egy lány közöttünk, aki mindig egyedül cigizett, elosonva a helyszínről. Az osonó szó pedig megtetszett nekünk, szójátékokat faragtunk belőle, majd megszoktuk. Mivel az életünk részévé vált a turnék kapcsán a helyszínről-helyszínre történő „osonás”, sokat gondolkodva a névválasztáson, mégis csak emellett döntöttünk. Ez persze nem csak fizikai jelleggel bír, hanem a nézők lelkébe is szeretnénk beosonni az előadások alkalmával.

Vadakat terelő juhász is lehettél volna… Miért kezdtél el pont színházat csinálni?

1993-ban diákként lázadtunk, kezdeni akartunk valamit magunkkal. Iskolaújság, suli rádió, iskolai önkormányzat – de ez nem volt elég. Színjátszó csoportot hoztunk létre, jelzem, semmit nem tudtunk akkor a színházról. Viszont azt éreztük, hogy nem nagyon szólít meg minket a kőszínház és nem szöveg centrikus előadásokat szeretnénk. Beszélni akartunk magunkról, a világról…

 És ez sikerült is…

Oly módon, igen, hogy mi már az alapokat úgy fektettük le, hogy ez az egész egy fórummá váljon. Egy hitvallás, amely segíthet az embereknek tájékozódni a világban. Folyamatosan keressük, hogyan tud a színház egyfajta fórummá válni.

Lelkes amatőrökről beszélünk?

Alapjában véve igen – bár én közben elvégeztem az egyetemet. Abból a szempontból kilógunk az amatőrök közül, hogy egy évben 125 előadást játszunk. A fiatalokat tekintve a tagok is úgy kerültek be, hogy egyeseket Sepsiszentgyörgyön tanítottam a dráma tagozaton, másokat a minden évben megrendezett nyári drámatáborokban „toboroztuk”, szóval sokrétű kreativitás kap helyet nálunk. A felnőtt szereplők állandók.

Érintettük az elején az önállóságot, a függetlenséget. Miből tudtok létezni, turnézni?

A felnőtteknek javarészt meg van a megélhetésük, állandó munkaköröket töltenek be. Maga a társulat leginkább pályázati forrásokból tud létezni. Kitalálunk programokat, s ha a pályázat kiírója izgalmasnak találja a tervet, ad rá pénzt, ha meg nem, keresünk valami más lehetőséget. Konkrét támogatóink nincsenek.

Milyen az ez irányú romániai támogatási rendszer?

Tudomásom szerint Magyarországon is hadilábon áll, a román támogatási rendszerben pedig egész egyszerűen nem létezik a hasonló társulatok támogatása.

Ha azonban összejön az anyagi fedezet, irány a nagyvilág…

Valahogy így. A turnéinkat mindig egy fesztiválmeghívás köré tervezzük. Négyévente rendezik Monacoban az Amatőr Színházi Világfesztivált, ahova 24 produktumot válogatnak be. Tavaly, Belgiumban látták az előadásunkat és idén meghívtak bennünket, aminek nagy örömmel tettünk eleget. Ilyenkor az a legköltséghatékonyabb, ha e köré szervezünk több állomásos bemutatkozót. (A társulat augusztus 20-án indult el egy hathetes európai turnéra, amely során a franciaországi, németországi, magyarországi, szlovéniai, olaszországi, horvátországi és vajdasági nézők láthatták/láthatják az  „Ahogyan a víz tükrözi az arcot” című előadásukat. A turné részeként, augusztus 24. és 28. között a monacói Amatőr Színházi Világfesztiválon lépett fel a társulat – a szerk.)

Mi történik egy-egy előadás után? Mennyire tartjátok a kapcsolatot a közönséggel?

Ez az egyik legfontosabb momentuma a létünknek. Grotovszki, mint színházi ember mondta: „a színház nem más, mint találkozás”. Mi ezt a bizonyos találkozást szeretnénk megélni az emberekkel az előadás által, vagy utána a közönségtalálkozókon. Több helyen fiataloknak műhelyfoglalkozásokat is tartunk.

Úgy tűnik, van létjogosultsága annak, amit csináltok, képviseltek, hiszen ma is – színháziasan szólva – hármat játszotok itt a gárdonyi iskola tornatermében. 

Büszkén mondhatom, hogy igen. És a harmadik „felvonás” lesz a 215., úgyhogy szerencsére sokat játsszuk ezt az előadást.

Húsz év után is tudsz ugyanolyan lelkes lenni, mint azelőtt?

Kevés olyan helyzet van, ami impulzust adhat. A színház egy fantasztikus eszköz erre. A kommunikációra, az üzenetátadásra. A fiatalok, az emberek felé lehet fordulni. El lehet vezetni őket egy olyan, önmaguk felé haladó szembesülésig, amely mindannyiunk életében pozitív változásokat hozhat.

Végezetül, ha egy pillanatra szerepet cserélnénk, mit kívánnál nekem, ezáltal magadnak?

Sok „megtörtént” előadást. Hogy minden előadás „megtörténjen.”  Mert ez az igazi színházi csoda.

Éger László/Simon János




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás