Kinyitott a Novák Büfé – Itt a nyár!

2684

Feleségem mindig azt mondja, hogy számára a nyár akkor kezdődik, amikor kinyit a Novák Büfé az agárdi Napsugár Strandon. Innentől fogva, tudjuk, hogy jön a jó idő, strandolás, programok, bulik. A nyitás idén erre a hétvégére esett, így ennek apropójából megkerestük Tibi Bát és Olgi nénit a Novák Büfé üzemeltetőit.

Mit várnak Tibi Bácsiék az idei évtől?
Hát legalább olyan forgalom legyen, mint tavaly, most már ne romoljon tovább.

Tehát akkor a tavalyi év jól végződött?
Hát inkább belefért. Sokkal rosszabb volt, mint az eddigi évek, de hát nyugdíjasok vagyunk, kevesebbet kellett dolgoznunk, legalább ennyi hasznunk volt a dologból.

Hogyhogy ilyen korán nyitnak minden évben?
Az az igazság, hogy van rá igény és azok a vendégek, akiket meg tudunk fogni a korai nyitással, a főszezonban is hozzánk fognak jönni. Meg mint mondtam nyugdíjasok vagyunk, nincs más munkánk és az is közre játszik, hogy itt lakunk a szomszédban, ezért van az, hogy minden évben mi nyitunk elsőként és mi zárunk utolsóként.

Ha jól értelmezem, akkor sok visszatérő vendégük van?
Igen. Külföldről is sokan visszatérnek hozzánk, főként azok, akiknek itt van nyaralójuk. Magyarországról is nagyon sok visszatérő törzsvendégünk is van, Érdről, Székesfehérvárról, Budapestről, de szinte az ország minden tájáról. Sokan csak vacsorázni jönnek hozzánk, sőt rendszeresen érkeznek olyanok is, akik a Balatonról hazafelé megállnak nálunk vacsorázni és úgy mennek tovább haza. Egy idős bácsi, amikor az Alföldről megy az unokáihoz, leszáll a vonatról csak azért, hogy nálunk ebédeljen és a következő vonattal megy is tovább.

Akkor a strandon kívüli forgalmi nagyobb, mint a strandolók fogyasztása?
Pontosan. Tavaly a strand sokat zárva volt, sőt valami oknál fogva lekerítettek bennünket és egy kis kapun lehetett bejönni. Azok a vendégek, akik sétáltak nem akartak se matricát, se karszalagot kapni, így ők nem jöttek be. Más módon is megoldhatták volna a beléptetést, mint pl. ahogy más strandokon csinálják, hogy egyből a belépéskor kapják a karszalagot és nem pedig akkor, ha a büfébe szeretnének menni. Most változás történt a strandvezetésben, remélem, hogy többet ilyet nem fognak csinálni.

Mik az idei tervek? Esetleg előrukkolnak valami Újdonsággal?
Próbáljuk megtartani a házias ízeket, idén többféle főzeléket fogunk kínálni és olyan újdonságokat is bevezetünk, mint pl. a rántott békacomb, de természetesen az eddigi kínálatunk is megmarad, a halételek, egytálételek, hamburger, hot-dog stb…

Mennyire emelkednek idén az áraik?
Az a gond, hogy az étolaj ára 80%-kal emelkedett meg, ezért minimálisan emelni kellet, például a halat dekánként 2 forinttal. Ilyen minimális emelés jellemző a többi termékeinkre is. Sajnos a fizetőképes kereslet egyre kisebb és így ehhez alkalmazkodni kell. Az emeléseket inkább „ benyeljük” , hogy ne kelljen csak minimálisan árat emelni.

Idén mi a helyzet a parkolóval, tudom, hogy tavaly voltak gondok.
Az a probléma, hogy ha valaki egy kávéra szeretne beugrani, annak is ugyanúgy ki kell fizetnie az egész napos parkoló díjat, sajnos ezért nagyon sok vendégünk elment. Én felajánlottam, hogy szabjunk meg egy óránkénti díjat, aminek a felét visszatérítettük volna a vendégeinknek és talán így a forgalmunk is jobb lehetett volna. Sajnos ebből nem lett semmi. Reméljük, hogy idén már lesz valami megállapodás erre a problémánkra. Ami még gond, hogy pont a parkoló bejáratánál eldugult a csatorna, de már régóta, hiába szóltam a városgondnokságnak, semmi sem történik. Egy eső után ide csak gumicsizmába lehet bejönni, de remélem idén már ez is megoldódik.

Innentől fogva egészen októberig nyitva lesznek minden nap?
Igen. Folyamatosan minden nap nyitva leszünk és akár rossz idő estén is, amikor más zárva van, mi bármilyen étellel, itallal ki tudjuk szolgálni a vendégeinket.

A Büféről bővebb információt, elérhetőségeket, térképet itt találhat!




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás