Helyi termékek, vásári forgatag a Korzón! – Fotók, videó

1198

Igazi vásári forgatagnak lehettek részesei vasárnap azok, akik kilátogattak a Velence Korzóra, ahol a felnőtteket ismét kézműves vásárral, a gyerekeket kreatív foglalkozással várta a hétvége vendége, Pázmánd.

A helyi termékeké volt a főszerep

A helyi termékeké volt a főszerep

Paulusz Anita, a Velence Korzó titkárságvezetője elmondta, hogy minden vasárnap készülnek valamivel a korzón, egészen az adventi időszak végéig. A jövő hét vendége Pákozd lesz.

Úgy éreztük, hogy egy tágabb közössége Pázmándnak a Velencei-tó és a környező teleülések. Nagyon fontos számunkra, hogy a településünk úgy jelenjen meg a Velencei-tó környékén, hogy önmagunkat tudjuk adni. Mindenképpen új dolgokkal is készültünk, de szerettük volna a termékek és helyi termelők mellett idehozni azokat a dolgokat, amik minket, a gyermekek királyságává tesznek, ami megmutatja, hogy Pázmánd kis otthon a természetben. – Mondta el Reichanbach Mónika, Pázmánd polgármestere.

Mézeskalács díszítés

Mézeskalács díszítés

A házias ízek képviseletében a Pázmándi Spájz tagjai kínálták a portékáikat, de a kicsik sem unatkoztak, hiszen a kézműves játszóház keretében advanti naptárat készíthettek, de a hagyományos mézeskalács díszítés fortélyaival is megismerkedhettek.

Az esemény üde színfoltja, a TÉKA Együttes táncháza volt, ahol a táncon kívül a népi hangszerekkel is megismerkedhettek a gyerekek.

A Pázmánd TV videója 




Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás