A városvezetés és a lakosok nagy örömére a Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program keretében megvalósuló beruházás során az agárdi Chernel István Általános Iskola és Gimnázium „C” típusú tornateremmel gazdagodik, melynek ünnepélyes alapkőletételére 2016. május 12-én 10 órakor került sor Agárdon, a Chernel István Általános Iskola és Gimnáziummal szemközti építési területen.
A rendezvény kezdetén Tóth István, Gárdony város polgármestere örömét fejezte ki, mint az iskola egykori testnevelő tanára és igazgatója is, hogy végre beteljesülhet a 30 éves álom: az iskola diákjai jövő év januárjától méltó körülmények között tarthatják a testnevelés órákat és a tanórán kívüli sportprogramokat.
Tessely Zoltán országgyűlési képviselője beszédében kitért arra, hogy a kormány fejlesztési programjának keretében megvalósuló tornaterem-, tornacsarnok beruházások nagyban segítik a jövő generáció egészséges életmódra nevelését a térségben is. Az elmúlt héten Pázmánd község is ünnepélyes tornacsarnok alapkőletételen vehetett részt, most Gárdony ünnepelhet a „C” típusú tornaterem beruházás megkezdése alkalmából.
A Nemzeti Köznevelési Infrastruktúra Fejlesztési Program első ütemében országszerte 24 tanterem, 25 tornaterem, 24 tanuszoda beruházás, és 5 komplett iskola-fejlesztés valósul meg. A 78 projektből álló, több mint 38 milliárd forint értékű beruházás-sorozat teljes egészében központi költségvetési forrásból megy végbe.
A cherneles diákok szép sporttánc-bemutatóval járultak hozzá az ünnephez, valamint az időkapszulába helyezett diák-fogalmazások közül hárman olvashatták fel „Álmaim tornaterme” című munkájukat.
Az alapkőletétel előtt Dr. Boros Anita, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium vagyongazdálkodásért felelős helyettes államtitkára ünnepi beszéde hangzott el. Dr. Boros Anita kiemelte: a Kormány XXI. századi színvonalú infrastrukturális hátteret kíván biztosítani a köznevelés számára, ennek érdekében országszerte tantermeket, a mindennapos testnevelésórákhoz tornatermeket, a gyermekek úszásoktatásához járásonként tanuszodákat épít. A beruházások demográfiai okokra visszavezethető többletigényeket szolgálnak ki, a települések lakóinak jogos modernizációs elvárásait teljesítik.
Az időkapszulát a cherneles diákok közreműködésével Dr. Boros Anita helyettes államtitkár, Tessely Zoltán országgyűlési képviselő, Tóth István polgármester és Csordásné Bölcsics Márta főigazgató asszony helyezte el. Az alapkőletétel utolsó simításait a Chernelben jelenleg tanító és egykori, már nyugdíjas testnevelő pedagógusok végezték el Tessely Zoltán országgyűlési képviselő úr részvételével.
Gárdony város Agárd településrészén a tornaterem építési munkálatai 2016. április 25-én megkezdődtek. A létesítmény átadásának tervezett határideje: 2017. január.