Lego kiállítás a gárdonyi oviban!+ (+fotók, videó)

3165

Törzsök Gábor újra elkápráztatta kiállításával a gárdonyiakat, aki teljesen ingyen, felajánlásból építette látványos terepasztalát a Posta utcai oviban. A Gárdonyi Óvodáért Alapítvány szervezte eseményről az alapítvány kuratóriumi tagját, Simonné Kántor Juditot kérdeztem.

Gábor már többször járt városunkban, most újra eljött a gyerekek kedvéért. Ezúttal az oviba.
Ezúton is szeretnénk megköszönni Gábornak, szokásos, áldozatos munkáját és segítőkészségét. Teljesen ingyen vállalta, sőt, a gyerekek kedvéért még két nap szabadságot is kivett, hogy időben megvalósulhasson a kiállítás.

A gyerekek ámulattal nézték a felállított terepasztalt

A gyerekek ámulattal nézték a felállított terepasztalt

Miért kétnaposra terveztétek az eseményt?
Most a holnappal kezdeném, és itt is mindenképp köszönettel, hiszen a holnapi, azaz a szombati nap nyitott lesz a város családjai, vagy bárki számára, ami csak is az óvodai dolgozók, hétvégi plusz munkájával valósulhat meg. Ettől az együttműködéstől és természetesen a szülők segítségével tudnak megvalósulni bármilyen terveink.

Mi történt ma?
A mai nap azért volt nagyszerű, mert olyan gyerekek is eljuthattak a kiállításra, akiket szüleik esetleg nem tudnának elvinni, de így az oviban, helyben a csoporttal, meg tudják nézni és ezzel csodálatos élménnyel gazdagodhatnak ők is. Ez a legfontosabb.

Ugyanis belépődíjas a kiállítás…
Igen, 200 forint a belépő ára, amelyet az alapítvány  teljes egészében a gyerekekre fordít.

 

Szerző / Fotók / Videó: Éger László / Velencei-tó TV




Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás