Mielőtt megszületett az első kislányom könnyedén voltam a pénzzel. Amit a munkámmal megkerestem, és a férjem fizetése összesen nagyon sok mindenre elég volt. Ha megtetszett egy ruha lelkiismeret furdalás nélkül megvehettem magamnak. Minden gond nélkül mentünk nyaralni és hetente többször is beülhettünk valahová vacsorázni, vagy rendelhettünk valamit a lakásunkra. Igazán nem volt gond, hogy mikor mire költjük a pénzünket.
A helyzet egészen megváltozott így kisgyerekes anyaként. Mindig ott motoszkál a fejemben, hogy felesleges esetleg az a ruha, vagy az a kerti ülőgarnitúra, amit megvettünk. Sokkal jobban meggondoljuk, hogy mire adjuk ki a pénzt. De ezt természetes is, hiszen a kiadásaink is nagyobbak lettek. A pelenka és a bébiétel még csak a kezdet.
De a nyári táborok, osztálykirándulások, szakkörök, valamilyen hobbi finanszírozása, iskolai vagy óvodai felszerelés… csak úgy csilingelnek kifelé az ember pénztárcájából a forintok, és azt vesszük csak észre, hogy magunkra nem marad egy fillér sem.
Ezért amikor oda jutunk, hogy vásárolunk magunknak valamit mindig jól meggondoljuk, hogy melyik ruhára vagy táskára adjuk ki a pénzt.
Pár ötlet, hogyan lehet pénzt spórolni, odafigyelve vásárolni.
- Mindig figyelem a különféle pontgyűjtési lehetőségeket! Sok olyan hely van, ahol minden 200 – 1000 Ft vásárlása után kapunk egy pontot. Itt meg tudjuk vásárolni a pipere holmikat, bébiételt, pelenkát, és ha összegyűjtöttük a pontokat, elég nagy százalék kedvezményt kapunk. A Rossmannt és a DM-et nem kedveli mindenki, de nagyon jó akciókat szoktunk találni és ha szorgalmasan gyűjtjük a pontokat, akkor a havi nagy babacucc bevásárlásnál több ezer forintot spórolunk.
- Mindig figyelem a postán kapott akciós újságokat. Egy kis odafigyeléssel meg lehet szervezni, hogy melyik nap, melyik boltba vagy áruházba megyünk bevásárolni. Mindig azt vesszük meg az adott helyen, ami akciós, és persze amire szükség van.
- Ami nagyon fontos! Sokat lehet spórolni azon, hogy nem veszünk felesleges dolgokat. Nálam elég sok vásárlás úgy végződik, hogy másnap reggel rá kell jönnöm, rossz döntés volt, mégsem kellett volna megvennem. De már dolgozok a dolgon.
- Megpróbálok kevesebbet beszélni mobiltelefonról! Ma már mindenkinek van mobilja. Ha jobban megnézem, a hívások fele, vagy harmada teljesen felesleges. Persze sok esetben ez tartja bennem a lelket egy zűrös napon, hogy beszélhetek a barátnőimmel. De a nem sürgős dolgokat e-mailben is meg tudom velük vitatni. Nagyon nagy spórolás, hogy a férjemmel ingyen beszélek telefonon.
- Minden bankban van már olyan lehetőség, hogy nem papír alapú elszámolást kér az ügyfél, hanem elektronikus kimutatást. Így nem a postán, hanem mailben érkezik a kivonat. Nem is figyeltem eddig rá, de ez is több száz forint havonta. Nem sokat takarítok meg, ha áttérek az elektronikus elszámolásra, de sok kicsi sokra megy és védem a környezetet is ezzel!
- Már egyre több újságot az interneten is el lehet olvasni. Nem kell előfizetnem, vagy havonta, naponta megvennem. Ezzel kevesebb szemét halmozódik fel a lakásban, mégis hozzájutok a szükséges dolgokhoz a neten.
- Energiatakarékos izzót tettünk a lámpákba. Egyszerre soknak tűnik megvenni a takarékos égőket, de az első villanyszámlánál kiugró lesz a különbség.
- Nem mosogatok folyóvíznél. Ha előre kiengedem a vizet és abban mosom el az edényt, azzal sok vizet és mosogatószert megspórolok. Környezetvédelmi szempontból sem elhanyagolható dolog.
- Soha nem megyek éhesen bevásárolni, mert sokkal többet vásárolok, mint amennyit különben vennék! Mindig ragaszkodok az előre megírt listához. Így nem keverem magam többletkiadásokba.
- A lakásomat szeretem kreatívan díszíteni! Nem mindig a vadi új berendezési tárgyak a legszebbek. Szeretem az olyan üzleteket, vagy piacokat, ahol használt tárgyakat, bútorokat, díszeket árulnak. Itt igazi kincseket lehet találni.
- Sok üzletben a kiállítási darab igen nagy kedvezménnyel vásárolható meg. Így ne habozz érdeklődni, hátha szerencséd lesz. Meglepően sokkal olcsóbbak ezek az árucikkek.
- Időnként rászánom az időt, hogy ajándékcsomagokat, termékmintákat keressek a netet. Egyre több cég gyárt pici mintákat, kis termékcsomagokat. Itt 1-1 darab, számunkra még ismeretlen terméket kipróbálhatunk úgy, hogy nincs semmi rizikó. Ha tényleg beválik, akkor bátran megvásárolhatunk egy egészen nagy kiszerelést is.
- Azzal tudunk a legjobban spórolni, ha olyan dolgokat veszünk, amire tényleg szükségünk van és nem kell így kidobnunk.
Jól átgondolom, hogy mit veszek! Nálam a megvásárolt cuccok fele, vagy harmada olyan volt, amin ha kicsit tovább gondolkodok, akkor nem veszem meg. Ha valami megtetszik egy butikban, akkor visszateszem a polcra, és sétálok egy kicsit. Akár pár perc is elég, vagy egy másik üzlet, hogy észrevegyem, hogy kell-e az a ruha vagy cipő. Ha tényleg tetszik, akkor pedig minden rossz érzés nélkül vszem meg! Mindenkinek szüksége van új ruhadarabokra, vagy olyan termékekre, amik a kedvére valók.